Marcsák Gergely: Marhavagon a szégyenpiacon
A szégyenpiac szokásos bélmozgása zajlott,
rongy- és szennykupacok sodródtak
a bazár végi lemezgarázsok,
a lomisok zónája felé,
és a frissen termelt hulladék
szürke halmai fölött
éppen úgy elidőztek az arra járók,
mint a zsibárusok portékáinál.
Az unalmas, de figyelemre vágyó égbolt is
összeterelte hát hamuszín felhőboglyáit,
majd elszántan permetezni kezdte
mikroműanyagoktól terhes vizét.
A pultokra kőnehezékes nejlonok terültek,
a ruhaárusok beljebb húzódtak
papundekli dobozokból emelt
próbafülkéikbe,
a járdaszéli zöldséges beleroskadt
kiszolgált, szürke zsigulijába,
a gyümölcsös melletti pénzváltók
behúzták a cipzárt degeszre tömött
fekete övtáskáikon,
az utca vége felől pedig
hirtelen fémes csikorgás hatolt át
a cseppekkel telített ájeren.
Ungvár kettőn egy magányos marhavagon állt meg, kicsapódó ajtaján hatvan-hetven emberroncs kászálódott és zuhant át, megindult remegő vánszorgásuk, lábuk alatt ropogott a talpfák és vágányok közét borító vaspellet, és beesett arcát az égnek szegezve, a tetves buslátot és csíkos rongyokat a Borogyin utcán elszórva vetkőzni kezdett e zilált menetoszlop. Esővíz gyűlt kulcscsont-árkaikba.
Egy rebbenő felhőboglya mögül aztán zuhanó drón csapódott be a lemezgarázsok felé imbolygó hófehér alakok közé, szétcincált testük a detonáció pillanatnyi buborékával tágult semmivé, és az alig változott, kormos díszletek között a szégyenpiac síri csöndben folytatta szokásos bélmozgását, hogy a hulladékot, az embermaradékot és a sorsokat is egyetlen szürke masszába sűrítse.
Forrás: Együtt 2024/2