Kimenekítettek két fehér bálnát Harkivból

Kimenekítettek két fehér bálnát Harkiv delfináriumából és egy spanyolországi delfináriumba szállították őket.

A műveletre azért volt szükség, mert az utóbbi időben megszaporodtak az ukrán várost ért orosz légitámadások és az életük veszélyben forgott. A helyszín mindössze 800 méterre volt egy gyakran lőtt területtől, és a lökéshullámok súlyos stresszt okoznak az ilyen érzékeny hallású állatoknak.

Plombir és Miranda megmentéséért egy nemzetközi csapat fogott össze.

A kockázatos, összetett művelet Harkivban kezdődött, ahol a tengerbiológusokból, állatorvosokból és gondozókból álló csoport daru segítségével speciális konténerekbe emelte a bálnákat, más néven belugákat, majd kamionnal a moldovai fővárosba szállították őket. A ládákat vízzel töltötték meg, ami lehetővé teszi, hogy az állatok felfüggesztett állapotban utazhassanak, lélegezhetnek, és ne nyomja össze őket a saját súlyuk.

„Ha ezek konténerek nem elég ellenállók ahhoz, hogy kibírják az utat, akkor szivárgások keletkezhetnek, ami miatt az állatok kiszáradhatnak, és légi balesetet is okozhatnak, mivel a ládák négy-öt köbméternyi vizet tartalmaznak” – 

magyarázta Daniel Garcia Parraga a Valenciai Ócenárium igazgatója.

Kisinyovból ugyanis repülővel vitték tovább az emlősöket új otthonukba, Európa legnagyobb Akváriumába. Az igazgató szerint jó állapotban érkeztek meg.

„A hím eszik, ami szokatlan, mert a belugáknak szállítás után általában időbe telik, amíg alkalmazkodnak az új környezetükhöz. A nőstény félénkebb, még mindig nem evett” tette hozzá a szakember.

A fehér színű emlősök a sarkvidéki régiók hűvös vizeiben élnek. A hímek hossza elérheti az 5 és fél métert, súlyuk pedig a másfél tonnát is meghaladhatja.

Forrás: hirado.hu