Hivatalos nyelvvé tenné Ukrajnában a kevert orosz-ukrán nyelvet egy képviselő

Hivatalos státust javasolt az Ukrajnában szurzsiknak nevezett kevert orosz-ukrán nyelvnek a kormányzó Régiók Pártja egyik parlamenti képviselője.

Oleh Carjov az ötletet csütörtökön vetette fel az Ukrajinszka Pravda hírportálnak adott interjújában. A politikus szerint ugyanis ez az a nyelv, amelyet a legtöbben beszélnek Ukrajnában. „Véleményem szerint Ukrajna két nyelv hazája. Innen származik az orosz és az ukrán nyelv” – jelentette ki, hozzátéve, hogy az ország keleti felében beszélt ukrán sokkal inkább hasonlít az oroszra, mint az irodalmi ukránra.
Szakértők szerint ugyanakkor az egyik vagy másik nyelv hivatalossá tétele helyett a kormányoldalnak inkább a regionális nyelvek használatáról szóló, tavaly elfogadott törvény megvalósításán kellene munkálkodnia, mivel a jogszabályban foglalt jogokkal sokszor finanszírozási gondok miatt nem élhetnek az országban élő nemzetiségi kisebbségek.
A kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet (KMISZ) egy tavaly őszi felmérése alapján a kevert orosz-ukrán nyelvet használja az ukrán lakosság 11-18 százaléka, azaz mintegy 5-8 millióan, zömében az ország középső részén. Elemzők szerint a valóságban azonban sokkal többen beszélnek kevert nyelven, a közvélemény-kutatások alkalmával viszont sokan nem vallják be, hogy sem az oroszt, sem az ukránt nem beszélik tisztán. A szurzsik a XVII. század végén kezdett elterjedni, amikor ukrán földön orosz nyelvtudás nélkül már nem lehetett karriert csinálni.

Forrás: oroszhirek.hu