Bulgáriában újabb előrehozott parlamenti választásokat kell tartani
Bulgária Van Ilyen Nép (ITN) nevű pártja hétfőn bejelentette, hogy nem sikerült kormányt alakítania, miután a múlt héten nem tudta megszerezni a többséget az egykamarás bolgár törvényhozásban. Az ITN a bejelentéssel megnyitotta az utat Rumen Radev elnök számára, hogy újabb előrehozott választást írjon ki.
Tosko Jordanov, az ITN parlamenti frakcióvezetője a sajtónak nyilatkozva azt mondta: próbálkozásuk azért vallott kudarcot, mert „nem sikerült közös célokat találniuk azokkal a pártokkal, amelyek szóba jöhettek volna egy stabil koalíciós kormány létrehozásához”, ezért visszaadta a mandátumot az államfőnek. A 240 fős parlamentben legkevesebb 121 képviselő támogatására lett volna szükség.
Rumen Radev az ITN bejelentésére reagáló nyilatkozatában azt mondta,
„tovább folytatódik a következmények nélküli választások sorozata, ami nem csak nyugtalanságot szül, hanem káros folyamatokat is elindíthat”.
Az elnöknek ebben a helyzetben meg kell kezdenie egy ügyvezető miniszterelnök keresését, akinek egy ügyvivő kormány megalakítása után az lesz a feladata, hogy az államfő által kitűzendő időpontra megszervezze a sorrendben hetedik előrehozott parlamenti választást.
Bulgáriát a 2020-as korrupcióellenes tüntetések óta belpolitikai bizonytalanság sújtja. A 2023. áprilisi választásig – amely két év alatt az ötödik volt – az országot a Radev által kinevezett ügyvivő kormányok irányították, mivel nem volt stabil választott koalíció.
A hatodik, ez év júniusi előrehozott parlamenti választás azért vált szükségessé, mert márciusban összeomlott az előző 15 év nagy részében hatalmon lévő Demokratikus Erők Szövetsége (GERB-SZDSZ) és a viszonylag új és reformpárti, Folytatjuk a változást (PP) Európa- és piacbarát politikát folytató koalíciója.
A választás után Rumen Radev államfő elsőként a GERB-SZDSZ koalíciónak adott kormányalakítási megbízást, amely sikertelenül próbált elegendő támogatást szerezni,
másodszor pedig a Folytatjuk a Változást (PP) és a Demokratikus Bulgária (DB) pártok centrista koalíciója kapott megbízást, de ők is kudarcot vallottak.
Az alkotmány értelmében két hónapon belüli időpontra kell kitűzni az újabb előrehozott választást Bulgáriában.
Forrás: MTI
Nyitókép: Pixabay
