Tusk: Ukrajna cselekvése védekező jellegű
Ukrajna cselekvése védekező jellegű – reagált Donald Tusk lengyel kormányfő keddi varsói sajtóértekezletén az oroszországi Kurszki régióban múlt hét óta folytatott ukrán támadásra vonatkozó újságírói kérdésre.
Tusktól a sajtókonferencián azt kérdezték, nem zavarja-e a NATO tagállamait, hogy az Ukrajnának védelem céljából szállított nyugati fegyvert oroszországi támadásra használják fel.
„Nagyon óvatos lennék az ilyen megfogalmazással”
– válaszolt Tusk.
– tette hozzá. Úgy ítélte meg: népirtás jeleit viseli az, „amit az orosz hadsereg, az orosz légierő Ukrajna területén művel”, ezért Kijevnek „teljes joga van úgy folytatni a háborút, hogy lehető leghatékonyabban megbénítsa Oroszország agresszív szándékait”.
Ukrajna „jól tudja, hogy a nyugati szövetségesektől kapott fegyverek egyes nemeinek mi a rendeltetése”, az ukrán fél nem él vissza a lengyel, amerikai, európai támogatói bizalmával
– hangsúlyozta Tusk.
A kormányfő azt mondta, hogy nem lepte meg „a szokatlan, és egyesek számára váratlan változás az (ukrán-orosz) fronton”. Aláhúzta egyúttal: folyamatos politikai szintű kapcsolattartás ellenére Kijev nem egyeztet vele katonai tervei részleteiről.
Hangsúlyozta: az ukrajnai háborúról változatlan Lengyelország álláspontja.
Lengyelország és Európa számára a legnagyobb kockázatot Ukrajna leverése jelentené – mondta.
Forrás: MTI
Nyitókép: AP