Ezért ne nyomd meg a szundigombot

Elismert alvásszakértő hívja fel a figyelmet a szundigomb veszélyeire.

A szundigomb a jó alvás egyik ellensége – vallja Dr. Lindsay Browning, aki egy angol podcast vendégeként több fontos tanácsot is megosztott arról, hogyan lehet igazán pihentető az alvás – írja a Mirror.

„A szundigomb ellenség, soha ne nyomd meg!” – hívta fel a figyelmet a szakértő a műsorban. Dr. Browning szerint ugyanis a szundigombbal nagyon lerontjuk alvásunk minőségét.

Ma már elérhetőek olyan alkalmazások, amelyek figyelik az alvásodat, és nyomon követik, hogy mély- vagy felszínes alvásban vagy-e éppen.

Ezek az alkalmazások pedig megpróbálják kitalálni, hogy mélyalvásban leszel-e, amikor megszólal az ébresztő, és emiatt dönthetnek úgy, hogy nem fognak a felébreszteni, mert lehet, hogy fáradtnak éreznéd magad tőle. Ezért előfordulhat, hogy korábban felébresztenek majd – fogalmazott a szakértő, aki személy szerint nem híve az ilyesminek, mert a hasonló alkalmazások használatával csak a saját alvásidejét csökkenti az ember.

Mint azt kifejtette: 

„inkább alszom még fél órát, és felébredek a kába mélyalvásból, de legalább többet aludtam.”

Forrás: hazipatika.com