Vallásturisztikai szakirányú továbbképzés indult az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen

Magyarország vallási értékkincseinek bemutatása, a keresztyén hithez kapcsolódó kulturális emlékek és turisztikai attrakciók népszerűsítése – egyebek mellett ilyen célokkal indul két féléves szakirányú továbbképzés levelező tagozaton. A képzést az egyetem Magyarország hat meghatározó vallásturisztikai szereplőjével közösen valósítja meg. Az egri felsőoktatási intézmény partnere a Debrecenben és környékén már megszerzett tapasztalatokra alapozva a Tiszántúli Református Egyházkerület.

A megállapodás részeként az egyházkerület együttműködik az egri egyetemmel a vallási turizmussal kapcsolatos tananyag kialakításában és fejlesztésében, különös tekintettel a jó gyakorlatokra. Ezen kívül a Tiszántúli Református Egyházkerület részt vesz a felsőoktatási intézmény által a képzéshez kapcsolódó szakmai gyakorlati programokban, a vallási turizmus népszerűsítésében, valamint szakmai találkozók közös szervezésében.

A képzés célja: olyan szakemberek felkészítése, akik a megszerzett ismeretek birtokában képesek a vallási értékkincsek szervezett bemutatására, vallásturisztikai vállalkozás menedzsmentjére. A képzés ökumenikus perspektívát kínál.

További részletek az alábbi linken érhetők el.

Forrás: reformatus.hu

Nyitókép: uni-eszterhazy.hu