Egykor régen szél úrfival
fogadott az öreg nap:
Egy vándor köpenyét melyik
Lophatná le hamarabb.
Jött a szél s magát fölfúván
Zúgott-búgott; mint csak tudta,
A köpenyt úgy húzta, fútta.
Hát a vándor mit csinál?
Elébb ugyan félelmében
Ijedtem kap fűhöz-fához,
De a köpenyt majd a vállhoz
Szorítgatja s odébb áll.
Mosolyog az öreg nap,
S hő sugárral, fényes-szépen
Megindul a tiszta égen.
Hát a vándor mit csinál?
Lassabban megy, meg is izzad,
A meleget alig állja,
Majd a köpenyt földhöz vágja,
S hogy pihenjen rajt', megáll.
Egykor régen így nyeré meg
Szél úrfit az öreg nap;
Többet ésszel, mint erővel,
Így közel, úgy hamarabb.
