Az Ökumenikus Segélyszervezet töretlenül támogatja Ukrajnát

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet budapesti irodájába látogatott Miroszlav Bileckij, a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás (OVA) megbízott vezetője szeptember 30-án.

Bileckij kiemelte, hogy a teljes körű háború első napjai óta Kárpátalja a nemzetközi szervezetekkel és adományozókkal való kapcsolattartás fontos platformjává vált. A szervezet aktívan segíti a háború sújtotta területekről érkező belső-ukrajnai menekülteket is Kárpátalján. Tevékenységük 22 megyére és közel 700 000 emberre terjed ki.

Bileckij elmondta, hogy Budapesten nemcsak a szervezet vezetőségével, hanem az ukrajnai projektekkel foglalkozó csapattal is tárgyalt.

Ezeknek az embereknek köszönhető, hogy polgáraink ezrei támogatva érzik magukat a nehéz időkben – mondta a megbízott vezető.

Az Ökumenikus Segélyszervezet aktívan együttműködik a kárpátaljai közösségekkel, humanitárius és pszichoszociális segítséget nyújtanak a menekültek számára, valamint infrastrukturális projekteket valósítanak meg.

– A nemzetközi partnerek támogatása nagyon értékes Ukrajna, különösen Kárpátalja számára. Köszönjük, hogy figyelemmel kísérik az ukránok helyzetét és szükségleteit – zárta gondolatait Miroszlav Bileckij.

A megbeszélésen jelen volt Lehel László, a segélyszervezet elnöke, valamint Gerevich János, a szervezet ukrajnai kirendeltségének vezetője is.

Kárpátalja.ma