Házaspárok hétvégéje a Vadvölgyben

A KMNE szervezésében szeptember 27-29. között házaspáros hétvégét tartottak a viskai Vadvölgy Panzióban, melyet nagy érdeklődéssel vártunk. A házaspárok lelki kísérője Taracközi Ferenc tiszteletes és felesége, Taracközi Marianna tiszteletes asszony volt. Igazán lendületes, érdekfeszítő és elgondolkodtató előadásokat hallhattunk tőlük a házasságról. 

Talán sokunkban eddig nem is tudatosult, hogy az emberi kapcsolatok sorában legfontosabb a házassági kapcsolat: egy férfi és egy nő életre szóló szövetsége. Hiszen a Teremtés könyvében is azt olvashatjuk, hogy Isten férfit és nőt teremtett. Az emberi lélek Istentől származik, ezért keresi mindig a házasságban is a tökéletest. Az előadók rámutattak arra, hogy a Szentírást végigtanulmányozva sem találunk olyan házasságot, ami tökéletes lenne.

Nagyon fontos megértenünk, hogy a házasságot meg kell nyitni Isten felé. Ma, amikor annyi támadás éri a házasságot, mi egyedül kevesek vagyunk arra, hogy a nehézségeket leküzdjük. Viszont, ha ráhagyatkozunk az Úrra, átadjuk neki gondjainkat, és segítségét kérjük, akkor könnyebben kilábalhatunk a krízisekből. Megtanultuk azt is, hogy bizony a házasság a ‘krízis-katarzis’ dinamikájában működik: időnként a párok krízist élnek át, ami után megerősödik a kapcsolatuk. Ezek a házasságban jelenlévő ‘szintlépések’, mely lépések nélkül a házasság nem tudna megújulni.

Hallottunk még a férfi és női látószögről, amik ellenkezőek, mégis egymás kiegészítői. Mindkettő szegényebb lenne a másik nélkül.

Úgy érzem, hogy ezeket a hasznos előadásokat minden házasságban élő embernek meg kellene hallgatnia. Valószínű, hogy sokan átértékelnék a kapcsolatuk alapjait, mielőtt a válást fontolgatnák.

Csatlakozott hozzánk a KMNE elnöke, Tarpai József és felesége, Zsuzsanna, valamint alelnöke, Szilágyiné Tóth Gabriella és férje, László, akik egy fergeteges hangulatú táncházat rendeztek nekünk.

Úszhattunk a kellemes hőmérsékletű medencében, aki pedig valami forróbbra vágyott, annak ott volt a szauna és a csán.

Köszönettel tartozunk a Vadvölgy Panzió vezetőjének, Szántó Gyulának a mindenre kiterjedő szíves fogadtatásért és a messzemenőkig gondos ellátásért.

Hálás vagyok azért, hogy ott lehettünk, és megtapasztalhattuk a nagycsaládos közösség megtartó erejét!

                                             Hajdú Szilvia

résztvevő

Megvalósult a Magyar Kormány támogatásával!