Smihal: Oroszország európai részén egyetlen hely sem marad biztonságban 

Az ukrán hadiipari komplexum egyik legfontosabb feladata az ukrán fegyverek hatótávolságának növelése, hogy Oroszország európai részén egyetlen hely se legyen biztonságban az ukrán drónok és rakéták támadásaitól – jelentette ki Denisz Smihal ukrán miniszterelnök szerdán egy kijevi nemzetközi védelmi ipari fórumon.

Bejelentette, hogy fegyver- és haditechnikai beszerzésekre a kormány 300 milliárd hrivnyával többet épített be a jövő évi állami költségvetés tervezetébe.

Rusztem Umerov ukrán védelmi miniszter a fórumon közölte, hogy az idei év végén vagy a következő elején ismerteti a kormányzat az új rakétaprogramot. „Az utóbbi időben a rakéta- és a drónprogramra helyeztük a hangsúlyt” – mutatott rá, kiemelve, hogy Ukrajna már megkezdte az ukrán ballisztikus rakéták kifejlesztését.

Volodimir Zelenszkij elnök a fórum keretében a partnerországok védelmi vállalatainak vezetőivel folytatott megbeszélést. Az államfő hangsúlyozta, hogy az Oroszország indította háború kezdetével jelentősen megnőtt a védelmi termelés Ukrajnában. A további növekedéshez azonban külföldi tapasztalatok, ellátási láncokhoz és technológiákhoz való hozzáférésre van országának szüksége. Honlapján Zelenszkij közölte, hogy Ukrajna évi 4 millió drónt tud gyártani, és már aláírta a szerződéseket 1,5 millió drón idei gyártására. Hozzátette, hogy Ukrajna idén csak az első félévben 25-ször több tüzérségi lőszert gyártott, mint 2022 egészében.

Forrás: MTI

Kapcsolódó: