fokhagyma

Ezért ne a hűtőben tároljuk a fokhagymát

Ha nem megfelelően tároljuk a zöldségeket, könnyen csírázásnak vagy romlásnak indulhatnak. Eláruljuk, megeheted-e a már kicsírázott fokhagymát, illetve a helyes tárolásához is mutatunk tippeket.

A fokhagymagerezdek kicsírázhatnak a nem megfelelő vagy túl hosszú tárolás következtében – olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) élelmiszer-pazarlás ellen küzdő, Maradék nélkül elnevezésű programjának egyik Facebook-posztjában.

A kicsírázott burgonya tényleg veszélyes

Köztudott, hogy a csírázó burgonyát óvatosan kell fogyasztani, ugyanis minél erősebben kihajtott, annál nagyobb mennyiségben tartalmaz mérgező glikoalkaloidokat – például szolanint és chakonint –, amelyek nagy dózisban hányingert, hányást, hasmenést és lázat okozhatnak. Szerencsére a kicsírázott fokhagymával nem ez a helyzet: ahogy a csírázó hagymánál, a fokhagymánál sincs miért aggódni, a csírával együtt gond nélkül fogyasztható.

Az egyetlen hátránya, hogy a zöld hajtások megjelenésével a fokhagyma lassan veszít az ízéből, mert tápanyagai a növekvő hajtásokat táplálják. Ezért érdemes minél hamarabb felhasználni, ha észrevesszük a csírákat” – figyelmeztettek a szakértők.

Így tárold a fokhagymát

A helyes tárolás elengedhetetlen ahhoz, hogy a fokhagyma minél tovább megőrizze frissességét. A legideálisabb környezet neki egy hűvös, száraz és sötét hely, például a kamra vagy pince. A hűtőszekrénybe azonban két okból sem ajánlott tenni:

  • nedvességet szívhat magába, ez pedig penészedéshez vezethet;
  • erős illatát más élelmiszerek is átvehetik.

Forrás: HáziPatika.com