jódtabletta

A gyógyszertárakban maradtak a háború elején beszerzett jódtabletták Romániában

Romániában a gyógyszertárakban maradt azoknak az ingyenes jódtablettáknak a túlnyomó többsége, amelyeket egy nukleáris incidens esetére szerzett be az ukrajnai háború első heteiben a bukaresti kormány – közölte szombaton a News.ro hírportál.

A lap az egészségügyi minisztériumtól megtudta:

2024. szeptember közepéig 915 ezer jódtablettát osztottak ki az előkészített 30 millióból,

vagyis a jogosultak alig több mint három százaléka váltotta ki a közpénzekből beszerzett készítményt.

A News.ro Alexandru Rafila egészségügyi miniszter egy korábbi nyilatkozatára alapozva megállapította, hogy a kijelölt gyógyszertárakban 2022 júniusában elérhető vált tabletták kiosztása az utóbbi évben gyakorlatilag teljesen leállt, a tárcavezető ugyanis már tavaly októberben azt mondta, hogy (addig)

mintegy egymillió tablettát váltottak ki, másik egymilliót pedig Moldovának adományoztak a készletből, amikor a szomszédos ország a bukaresti kormány segítségét kérte.

„Ez a lakosság értelmi szintje és hozzáállása a megelőzéshez, mert itt csak óvintézkedésről van szó. Senki nem kérte, hogy be is vegyék ezt a gyógyszert, csak azt, hogy tartsák otthon, mert ha nukleáris incidens következne be, akkor fontos, hogy kéznél legyen, és bevehessék azok, akiknek ez indokolt” – idézte a hírportál a miniszter által a Medika TV-nek adott tavalyi nyilatkozatot.

A News.ro szerint a patikákban maradt jódtabletták szavatossága 2028 márciusában jár le.

A lap megtudta: 2022 márciusában, amikor – az ukrán atomerőművek körüli harcok hírére, illetve az orosz atomfegyverek bevetésétől tartva – az emberek pánikszerűen felvásárolták a gyógyszertárak jódtabletta-készleteit, nem az egészségügyi minisztérium írt ki közbeszerzést, hanem az állami tartalékalap vásárolta meg a jódtablettákat egy titkosított kormányhatározat alapján.

A 65 milligrammos kálium-jodid tablettákhoz a családorvosok által kiállítandó vény alapján, a 2500 kijelölt gyógyszertár valamelyikében ingyenesen juthatnak hozzá a 40 év alatti lakosok,

de nyilatkozatot kell aláírniuk, hogy a tablettákat csak nukleáris incidens esetén, kizárólag a hatóságok felszólítása alapján veszik be.

A bukaresti egészségügyi minisztérium tájékoztató kampánya rámutatott: a jódtabletta csak az első nyolc órában segíthet a légkörbe került radioaktív jód megkötésének megakadályozásában, megelőzésszerű alkalmazása tehát értelmetlen és veszélyes is, mert pajzsmirigybetegséget okozhat.

Forrás: MTI