Rutte: Ukrajna támogatása nem jótékonykodás

A NATO védelmi kapacitásainak erősítését, az ellátási láncok biztosítását, a NATO-ban élők biztonsága szavatolását, valamint az új védelmi beruházásokat nevezte a NATO prioritásainak az észak-atlanti szövetség főtitkára pénteken Brüsszelben.

Mark Rutte a NATO védelmi minisztereinek találkozóját lezáró sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a kétnapos eseményen a tárcavezetők a többi között az egységesítési eljárások felgyorsításáról egyeztek meg, és egyetértettek abban, hogy a légvédelem és rakétaelhárítás továbbra is a szövetség kiemelten fontos céljai között szerepel.

Ezzel kapcsolatban figyelmeztetett a NATO határainál zajló ukrajnai háborúra, amely nyomán már több tagország, legutóbb Románia jelzett légtérsértést, valamint felhívta a figyelmet a ballisztikus rakéták jelentette fenyegetés növekedésére.

Továbbra is Oroszország jelenti a legkomolyabb fenyegetést a tagországok biztonságára

– szögezte le a főtitkár, hozzátéve: „lehet, hogy Moszkva hangos, de nem erős”.

A NATO nukleáris haderejére kitérve aláhúzta, hogy az arzenál alapvető célja „a béke megőrzése, a kényszerítés megelőzése és az agresszió elkerülése”. Ezzel összefüggésben hangsúlyozta, hogy a szövetség évente rendezett, idén október 14-én induló, kéthetes nukleáris hadgyakorlata Európa nyugati részén, „messze az orosz határoktól” zajlik.

Beszélt továbbá a Nyugat-Balkánon állomásozó KFOR békefenntartó erők és az Irakban működő NATO-misszió fontosságáról, mindkettővel kapcsolatban hangsúlyozva, hogy a térségek stabilitását és békéjét szolgálják.

Bár aggodalmának adott hangot a gázai háborúval és a libanoni hadműveletekkel kapcsolatban, külön kiemelve a civil áldozatok nagy számát, leszögezte: a NATO nincs jelen abban a régióban.

A NATO egy észak-atlanti szövetség. Mindent mi sem oldhatunk meg” 

– jelentette ki.

Ukrajnára kitérve a holland politikus elmondta, a kelet-európai ország a háború 2022-es kitörése óta valószínűleg a legnehezebb téllel fog szembenézni, ezt az ukrán kritikus infrastruktúra védelmét érő támadásokkal indokolta. Mint mondta, mindent megtesznek annak érdekében, hogy enyhítsék az ott élők várható terheit.

Rutte ismét határozottan kiállt Ukrajna jövőbeni NATO-tagsága mellett, amellyel kapcsolatban „csupán az a kérdés, mikor valósul meg”.

Ukrajna mellett állunk, ahogy ott állunk minden nemzet mellett, amely békében és biztonságban akar élni” 

– közölte.

Kiemelte:

„Ukrajna támogatása nem jótékonykodás, hanem befektetés a saját biztonságunkba. Ukrajna harca a mi harcunk”.

Az indiai-csendes-óceáni térséggel kapcsolatban reményét fejezte ki, hogy a NATO mélyíti kapcsolatait Japánnal, Dél-Koreával, Ausztráliával és Új-Zélanddal, mert „ami náluk történik, az nálunk is érezteti hatását”, hozzátéve: reméli, hogy ezen országok vezetői gyakran vesznek majd részt a NATO eseményein.

Forrás: MTI

Nyitókép: MTI/EPA/Olivier Matthys