A lovasság múltunk része – interaktív sorozatot indított a PCS

Huszár lovas bemutató, kézművesség, lovaglási lehetőség várta azokat a fiatalokat, akik október 24-én ellátogattak a beregardói Perényi Kultúrkúriába. Az interaktív programot a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet (PCS) valósította meg.

A PCS 2023-ban csatlakozott a Kárpát-medencei Lovas Programhoz azzal a céllal, hogy folytassa Kárpátalja lovas kultúrájának ápolását, a hagyományőrzés szeretetének továbbörökítését a fiatal nemzedéknek. A sikeres pályázat eredményeként a szervezet elkészíttetett egy huszár viseletet és a hozzá tartozó lovasfelszerelést. Ezt követően pedig elindított egy bemutató sorozatot, amely a huszárságra és annak sajátosságaira fekteti a hangsúlyt.

Az interaktív bemutatót a Nomád Történelmi és Kulturális Egyesület két alapító tagja, Szimeonov Vass Barbara és Vass Gergő tartotta. Lovaik közreműködésével ismertették a huszárság egyedi jegyeit, bemutatták a viseletet, harcmodorokat, a lovak felszerelését és a kor sajátosságait.

A programsorozat első két alkalmán a Nagyberegi Dobrai Péter Középiskola, a Badalói Gvadányi József Gimnázium és a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola tanulói vettek részt. A gyerekek a bemutatót követően lovagolhattak, nemezelhettek és levenduladíszeket készíthettek. A kultúrkúria pincéjében berendezett konyhában hagyományos csőrögefánkot készíthettek, és meg is kóstolhatták azt.

  • A mai modern világban nagyon fontos, hogy a gyerekeket kimozdítsuk a komfortzónájukból, és közelebb hozzuk közös múltunkat, hagyományainkat hozzájuk. Ezt a legmaradandóbban úgy tehetjük meg, hogy az eredeti környezetben mutatjuk meg nekik, kézzel foghatóvá tesszük számukra – mondta el szerkesztőségünknek Molnár Krisztina, a PCS koordinátora.

Az interaktív programsorozat öt alkalmat tartalmaz, melyet a szervezet a Magyar Kormány támogatásának köszönthetően valósít meg.

Molnár Krisztina

Kárpátalja.ma