Németi Anett: Porból ködbe

Hasztalan piskoló fáklya a szélben,

tüll-puha kézzel takargat az álom.

Emberi szó-töredék: feketében

vágtat az éj,  – hideg arca  – halálom.

Bölcs szeme tűz, melegít, csupa szépség,

ám messze a térben nagy máglya lobog;

ember a vágy, a mosoly, a fehér ég,

de vérében őrzi a kárhozatot.

Átfon a tűnt korok vérengző ökle,

e bizarr vidéken nincs maradásom,

ember a tűz fölött, porból a ködbe,

hallgat az éj, hideg arca – halálom.