Teleházat avattak Koncházán

A KMKSZ Koncházai Alapszervezete a Fő út 89. szám alatt lévő épületben működő ABC-ben alakított ki teleházat, ugyanabban az épületben, amelyben az orvosi rendelő és a fodrászat is van.

A július 5-én megtartott avatóünnepségen jelen volt Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke, Végső Sándor, a helyi KMKSZ-alapszervezet elnöke és az alapszervezet tagjai közül többen. A magyar kormány által létrehozott Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásának köszönhetően létrejött intézménnyel elsősorban a digitális világ iránt leginkább érdeklődő, de saját számítógéppel és internethozzáféréssel nem rendelkező fiataloknak kívánnak segíteni – hangsúlyozta Végső Sándor, a helyi alapszervezet elnöke, majd hozzáfűzte:– A mi teleházunk valójában egy teleházsarok, így tudtuk csak megoldani, hogy egy megfelelően védett helyiségben, állandó felügyelet alatt legyenek az eszközök. Az ABC-ben dolgozó hölgyek a felügyelet mellett szükség esetén segíteni is tudnak a teleház használóinak. Így mindig lesz ott olyan ember, aki tudja kezelni a számítógépet és a többi multimédiás eszközt. A teleház vasárnap és hétfő kivételével reggel 8 órától este hét óráig lesz nyitva.

Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke elmondta: „A koncházai magyarság életében elkezdődött valami, hisz tavaly játszóteret avattak az óvodában, most pedig teleházat hoztak létre, remélhetőleg továbbra is megmarad ez a lelkesedés.

A KMKSZ által létrehozott teleházak célja, hogy a kárpátaljai magyar településeken olyan, mindenki számára hozzáférhető központok jöjjenek létre, melyek modern multimédia-eszközökkel vannak felszerelve: számítógéppel, nyomtatóval, fénymásolóval, faxkészülékkel, szkennerrel, telefonnal, és ami a legfontosabb, internet-hozzáféréssel. Mindez a településen mindenki számára lehetővé teszi, hogy bekapcsolódhassanak a világ információs hálózatába, valamint azt, hogy szükség esetén használhassák a korszerű multimédiás eszközöket. A legfontosabb célunk ugyanakkor az, hogy a felnövekvő generáció az itt látható eszközök és berendezések használatát megismerje” – hangsúlyozta az elnök asszony.

dózsa
Kárpátalja hetilap