Málenkij robot 80: megemlékezés Szolyván
A málenkij robot áldozataira emlékeztek november 16-án az egykori szolyvai láger területén létesített emlékparkban.
„A 80 éve Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások novemberi emléknapja programjaiba illeszkedve a kárpátaljai magyar és német nemzetiségű férfi lakosság 1944 őszi „malenkij robotra” történt elhurcolásáról való méltó megemlékezésként a Szolyvai Emlékparkban koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak”
– közölte Dupka György történész a közösségi médiában.
Mint írta,
a megemlékezés egyben közös kiállás az ország békéjének mielőbbi helyreállításának, valamint a kárpátaljai magyarság összefogása és egysége mellett, amelyről a Szolyvai Emlékpark nevében Fuchs Andrea irodavezető és dr. Tóth Mihály elnök beszélt.
Felszólalt Pánczél Károlyt, a Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke, Lyah Sándor, a nemzetiségi kérdésekkel és vallásügyekkel foglalkozó főigazgatóság vezetője, Sin József a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke, dr. Zubánics László, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöke, valamint dr. Dupka György láger kutató történész, az emlékparkbizottság felelős titkára.
Fellépett a nagydobrornyi Zöld Ág Énekkar Kovács Judit vezetésével, akik alkalomhoz illő dalokkal emlékeztek meg az áldozatokról.
A főhajtáson a történelmi egyházak képviseletében Dávid Árpád mezőgecsei református lelkész, a Szolyvai Emlékparkbizottság tagja és Tamás Koza atya, a szolyvai római katolikus templom plébániai kormányzója imádkoztak.
Az esemény zárásaként elhelyezték a megemlékezés koszorúit.
Egy nappal korábban a málenkij robot 80. évfordulója alkalmából szervezték meg Beregszászban a 15. GULÁG-GUPVI Kutatók Nemzetközi Fórumát.
Nyitókép: Fuchs Andrea
