Hivatalos: az Alpine bejelentette, Doohan versenyez Ocon helyén Abu-Dzabiban
Letárgyalták, eldöntötték: az év utolsó Forma–1-es nagydíjára versenyzőt cserél az Alpine csapata. Esteban Ocon idő előtt távozik a csapattól.
Csalódást keltő estéje volt Esteban Oconnak Katarban. A francia versenyző egy rajtbalesetbe keveredett, ami miatt már az első kanyaron sem jutott túl. Sajtóhírek szerint egyben ez volt a búcsúversenye is. Több forrás is arról számolt be, hogy az Alpine és Ocon idő előtt véget vet az eleve végéhez közelítő együttműködésüknek, és már a szezonzárón Jack Doohant állítják rajthoz Pierre Gasly csapattársaként.
Ocon az utóbbi hetekben folyamatosan elégedetlenkedett az autója és a Gaslyval szembeni lemaradása miatt. Nyíltan utalt rá, hogy az utóbbi hétvégéken tapasztalt nagy hátránya nem természetes, technikai háttere lehet, és nem kapnak egyforma autót. E vádak nem vették jól ki magukat a csapat vezetőségénél, akik folyamatosan tagadták, hogy hátráltatnák Ocont.
Beszédes, hogy a kiesése után Ocon megköszönte az egész évet a csapatának.
„Versenybaleset volt. Azt mondanám, rosszkor voltam rossz helyen. Nagyobb ütközés, mint általában. Rövid verseny volt. Nem erre számítottam.”
„Szeretnék köszönetet mondani a srácoknak a hétvégén tett erőfeszítéseikért! De nemcsak ezért, az egész évért. Fontos volt számomra, hogy láttam, keményen dolgoztak” – mondta Ocon szinte búcsúzkodva.
Forrás: m4sport.hu
Nyitókép: F1