Lawson lesz Verstappen csapattársa 2025-ben
Csütörtök délelőtt hivatalossá vált, hogy Liam Lawson veszi át a Red Bulltól távozó Sergio Pérez helyét a 2025-ös szezonban. A fiatal új-zélandi mindössze 11 hétvégével a háta mögött kap lehetőséget a bajnokcsapattól.
A bikások szerdán, kora este jelentették be, Sergio Pérez távozik a csapattól, azt viszont még nem közölték, ki veszi át a mexikói helyét. Csapatvezetőjük, Christian Horner jelezte, Liam Lawson és Cunoda Juki közül választanak majd és „a napokban” döntenek is.
Sokáig nem kellett várni a Red Bull újabb bejelentésére, csütörtök délelőtt ugyanis hivatalossá vált, hogy a nemzetközi sajtóban már hetek óta favoritként emlegetett Lawson lesz Max Verstappen csapattársa a 2025-ös szezonban. Az új-zélandi ezzel óriási lehetőséghez jut pályafutása legelején, azt követően, hogy eddig csak 11 F1-es hétvégén vett részt.
Tavaly a kéztörése miatt öt futamot is kihagyó Daniel Ricciardo helyetteseként debütált, 2024-ben pedig az év közben menesztett ausztrál helyét vette át a szingapúri forduló után. Idén tehát hat hétvégén vett részt és kétszer a pontszerzés is összejött neki.
Ami a teljesítményét illeti, egy körön és a futamokon is közel volt a rutinosabb csapattárshoz, Cunodához, a Red Bull pedig ezeket az eredményeket látva úgy döntött, mellette voksol. „Örömmel jelentem be, hogy Liam csatlakozik a Red Bullhoz” – kezdte Horner, majd jelezte, az eredmények mellett a pályán mutatott magabiztossága is mellette szólt.
„A két beugrása során bebizonyította, hogy nemcsak arra képes, hogy jó eredményeket produkáljon, hanem azt is, hogy nem fél összecsapni a legjobbakkal. Újabb Red Bull junior kap lehetőséget és olyan győztesek, bajnokok nyomába lép, mint Sebastian Vettel és Max Verstappen” – tette hozzá.
„Max négyszeres világbajnok és kétségtelen, hogy ijesztő feladat az egyik legjobb Forma–1-es versenyző mellett dolgozni, de biztos vagyok benne, hogy Liam megfelel ennek a kihívásnak és kiemelkedő eredményeket szerez majd a csapatnak a következő szezonban” – zárta gondolatát a rutinos csapatvezető.
„Az, hogy bejelentettek, mint a Red Bull versenyzője, egy valóra vált álom számomra. Nyolcéves korom óta erről álmodtam és ezért dolgoztam. Az F1-es kaland eddig is egy hihetetlen utazás volt számomra” – jelentette ki Lawson.
„Szeretnék köszönetet mondani az RB-nek a támogatásért és azért, hogy az előző hat hétvégén hatalmas szerepet játszottak abban, hogy felkészítsenek a következő lépésre. Köszönöm Christiannak és Helmutnak (Marko) valamint az egész Red Bull családnak, hogy hitt bennem és lehetőséget adott nekem. Izgatott vagyok, hogy Max mellett dolgozhatok, és egy bajnoktól tanulhatok” – húzta alá.
Forrás: m4sport.hu
Nyitókép: F1