Karácsonyi szokásaink története

Jézus Krisztus születésére emlékezik karácsonykor a keresztény világ, a nem keresztények pedig a szeretet ünnepét tartják. A karácsonyi ünneplés december 24-én a szentestével, karácsony vigíliájával veszi kezdetét, amelyen az ősi hagyományok szerint virrasztottak, böjtöltek és imádkoztak.

A karácsonyt, amelynek latin neve Nativitatis Domini, Natalis Domini (Az Úr születése), a nyugati kereszténység december 25-én, a keleti január 7-én ünnepli. A húsvét mellett ez a kereszténység teológiailag második legnagyobb ünnepe, egyben világszerte a szeretet, az öröm, a békesség, a család, és az otthon napja.

A keresztény tanítás szerint Jézus Krisztus Szűz Máriától született Betlehemben, s ennek időpontja – amelyet Dionysius Exigius apát számított ki az 5. században – lett az egész földkerekségen általánosan elfogadott időszámítás kezdőpontja.

A karácsony szó gyökere valószínűleg a latin incarnatio (megtestesülés), más felfogás szerint a szláv jövevényszavaink legősibb rétegéből származó, a téli napfordulóra utaló korcun (átlépő) igenév. E szóval a magyaron kívül csak a keleti szlovákok, a máramarosi ruszinok és a huculok jelölik az ünnepet. A magyarban él a „két karácsony” kifejezés is: a „nagykarácsony” napja december 25., a „kiskarácsony”, vagyis az újév napja január 1.

Mivel az evangéliumok nem nyújtottak támpontot Jézus pontos születésnapjának megállapításához, kezdetben azt többféle időponthoz kötötték, majd évszázadokig január 6-án, vízkeresztkor ünnepelték. A karácsony időpontja a 325-ben tartott niceai zsinaton különült el a vízkeresztétől, és került át december 25-re. (Az ortodox keresztényeknél szintén december 25. a dátum, amely a Julián-naptárnak a Gergely-naptárhoz viszonyított késése miatt esik január 7-re.)

Az abban a korban népszerű Mithrász-kultuszban ugyanezen a napon ünnepelték a Napisten születésnapját és a sötétség feletti győzelmet, amely alkalmat és lehetőséget teremtett a kereszténységnek a pogány ünnep ellensúlyozására, egy új eszmeiséggel való felváltására.

Karácsony napját négyhetes adventi (Úrjövet) időszak előzi meg, ennek első vasárnapjával kezdődik az egyházi év. A karácsonyi ünneplés december 24-én a szentestével, karácsony vigíliájával veszi kezdetét, amelyen régi hagyomány szerint virrasztottak, böjtöltek és imádkoztak: e szokás nyomai maradtak fenn az ilyenkor feltálalt halételekben.

A karácsony katolikus liturgiájának sajátossága a három szentmise: az éjféli mise, a pásztorok miséje és a karácsonyi ünnepi szentmise. A liturgiamagyarázat szerint az éjféli mise Jézus (az Ige) örök születését, a hajnali pásztorok miséje a megtestesült Ige földi születését, az ünnepi mise ezekkel együtt az ember kegyelmi újjászületését ünnepli.

A pápa karácsony napján délben ünnepi Urbi et Orbi (a városnak, azaz Rómának és a világnak szóló) áldást ad a vatikáni Szent Péter-bazilika erkélyéről. Karácsony ikonográfiájának központi témája a jászolban fekvő újszülött Jézus szüleivel, Máriával és Józseffel. A katolikus templomokban karácsonykor megtalálható betlehemi jászol állításának szokása Assisi Szent Ferenctől ered, aki 1223-ban az éjféli misére egy barlangot rendezett be.

A protestáns egyházak karácsonya puritánabb a katolikusénál, templomaikat ekkor sem díszítik fel. A karácsonyfa-állítás a 17. századtól, német területről terjedt el, a karácsonyi ajándékozás a kezdetektől szokásos. A hagyományos magyar paraszti kultúrában a népszokások közé tartozik a betlehemezés, a paradicsomjáték, a kántálás és a vacsora.

Forrás: MTI

Nyitókép: Fortepan/Lissák Tivadar