Wass Albert: Vizek felett

Ó Istenem, de könnyű volna 

az élet-terhek hordozása,

ha tudnám azt, hogy minden könnyem

Valakinek mosolygása. 

Ha tudnám azt, hogy minden álmom, 

amit az élet szétzilál, 

valakinek valóra vál 

és lelkem minden barázdája,

amit a sors naphosszat árkol:

neki lenne boldogsága.

Ha tudnám, azt, hogy amíg bírom,

minden ütést érette adnak.

Lélekölő fekete éjek

az Ő álmain virrasztgatnak,

minden derékba tört reményem,

őrlése száz malomkeréknek:

minden, amit reám mérnek:

simogatás egy Sorstestvérnek.

Mint tenger-őr elnézek messze,

csalnám a vihart magam ellen,

vigyáznék: az Ő vitorlája

mindig fehéren lengedezzen,

s ahova akar, oda menjen.

Ó Istenem, de szép is volna:

így örködni valakiért

vizek felett az őrtoronyba.