120 órás képzéssel folytatódik a ZeneVarázslat Kárpátalján

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány 2025-ben is folytatja a tehetségek felkutatását és támogatását. Fontosnak tartjuk a zenei műveltség fejlesztését, a nemzeti és egyetemes zenekultúra megismertetését. Ezért csatlakoztunk 2020-ban a ZeneVarázslat Mozgalomhoz, amelynek célja, hogy minél közelebb hozza a gyermekekhez a klasszikus zenét.

A lezajlott 6 ZeneVarázslat képzés során 64 gyermek művészeti tehetséggondozásához és 21 zongoratanár mentorálásához, pedagógiai előmeneteléhez járult hozzá. A rendezvény szakmai referense Várnagy Andrea, Magyarország Érdemes Művésze, Liszt Ferenc- és Budapest Márka-díjas magyar zongoraművész.

A program sikerességét figyelembe véve 2025. január 27. és 2025. július 31. között a Kulturális és Innovációs Minisztérium nyújtotta anyagi támogatás jóvoltából klasszikus zenei tehetséggondozó programokat szervezünk: a VII. ZeneVarázslat 120 órás képzés és hangversenyt, majd a nyár folyamán egy intenzív klasszikus zenei tábort, melyek a beregszászi Rákóczi-főiskola bázisán valósulnak meg Várnagy Andrea szakmai vezetésével. A program védnöke Dr. Vitályos Eszter, a Magyar Kormány Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányszóvivője, kormányzati kommunikációért felelős államtitkára.

A program alapfeltétele, hogy 8-16 év közötti fiatalok nyerhetnek felvételt a képzésre, akik legalább egy éve zongora oktatásban részesülnek. A 120 órás intenzív zongoraművészeti kurzuson elsősorban azok a diákok és zongoratanáraik vesznek részt, akik elvégezték a program VI. évfolyamát 2024. október 25 – november 16. között.

A VII. ZeneVarázslatot 9 zenetanár 25 diákkal folytatja 3 művészeti iskola képviseletében: a Munkácsi Márton István Művészeti Iskola (1 fő), a Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola (23 fő) és a Vikár Sándor Zeneiskola (1 fő). Az intézmények növendékeiként azok vesznek részt a programban, akik Kárpátaljáról származnak, a Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskolában tanultak, és rendszeresen hazajárnak a képzésekre, azaz már 5. alkalommal vesznek részt a programban. A művészpalánták közül az alábbi iskolai korosztályok alakultak ki:

Művészeti iskolai osztály a 2024/2025-ös tanévben
42. osztályos
53. osztályos
64. osztályos
45. osztályos
46. osztályos
28. osztályos

Nagy büszkeség számunkra, hogy a képzés 2 fiatalja (Seres Leila és Bíró Ágnes) is részt vett 2025. január 18-21. között Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár támogatásával a határontúliak számára szervezett Virtuózok nemzetközi komolyzenei tehetségkutató verseny előválogatóján.

A kurzus 2025. január 27-én egy online megnyitóval vette kezdetét a Google Meet felületén, amelyen Várnagy Andrea részvételével átbeszélésre került a tanév menete. Ezt követően megkezdődtek a tanórák.

Az alábbi személyek vesznek részt a VII. ZeneVarázslat 120 órás képzésén:

A tanuló neve:Művészeti iskola:Osztály (a 2024/2025-ös tanévben):Zongoratanár neve:
1.Barta EmíliaMunkácsi Márton István Művészeti Iskola2.Máté-Kopasz Krisztina
2.Beregszászi AminaBeregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola6.Radvánszki Krisztina
3.Beszága RománBeregszászi Kodály Zoltán Művészeti iskola3.Romanec Jána
4.Bíró ÁgnesBeregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola5.Barna Szvetlána
5.Biró SámuelBeregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola6.Pászicsnik Olga
6.Bobály BenjáminBeregszászi Kodály Zoltán művészeti iskola4.Roszoha Mária
7.Bogacsov VolodimirBeregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola3.Pászicsnik Olga
8.Dankai NikolettaBeregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola6.Benedek Judit
9.Duvalkó SzofiaBeregszászi Kodály Zoltán Művészeti iskola3.Romanec Jána
10.Fuscsics SzofiaBeregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola4.Kláriková Ildikó
11.Hárcsenkó EmíliaBeregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola2.Kláriková Ildikó
12.Iványuk SzofiaBeregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola5.Pászicsnik Olga
13.Kiss FlóraBeregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola5.Kláriková Ildikó
14.Kláriková ZsófiaBeregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola2.Kláriková Ildikó
15.Konoplenkó MargarétaBeregszászi Kodály Zoltán Művészeti iskola3.Romanec Jána
16.Kovács ÁronBeregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola4.Radvánszki Krisztina
17.Kushnyir JúliaBeregszászi Kodály Zoltán Művészeti iskola6.Romanec Jána
18.Lőrinc AnabellaBeregszázi Kodály Zoltán Művészeti iskola5.Roszoha Mária
19.Martin RadmilaBeregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola2.Pászicsnik Olga
20.Pohil XéniaBeregszászi Kodály Zoltán Művészeti iskola4.Romanec Jána
21.Prodán AndrásVikár Sándor Zeneiskola – AMI4.Tirpákné Lizák Teodóra
22.Seres LeilaBeregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola8.Barna Szvetlana
23.Sevcsenkó ValériaBeregszászi Kodály Zoltán Művészeti iskola8.Romanec Jána
24.Tóth SzintiaBeregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola3.Radvánszki Krisztina
25.Varga Eszter ÁgnesBeregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola4.Kláriková Ildikó

A félév során 2 hangverseny valósul meg: 2025. március 14-én, 14:00 órától és 2025. június 4-én, 15:00 órai kezdettel, ahol lehetősége lesz a fiataloknak megmutatni a szerzett tudásukat, tehetségüket. A hangversenyre minden érdeklődőt szeretettel várunk!

A komolyzenei képzés 2025 nyarán sem ér véget, ugyanis megszervezésre kerül a Klasszikus zenei tábor, melyen többek között részt vesznek a VII. ZeneVarázslat képzés növendékei és olyan fiatalok, akik klasszikus hangszeren játszanak. A tábor megvalósulási ideje: 2025. július 21-26. Szakcsoportok: zongora, hegedű, klarinét és harmonika. A foglalkozások csoportonként 30 órában zajlanak majd, ezzel megalapozva a klasszikus zeneoktatás kiszélesítését a ZeneVarázslat mintájára. A tábor során plenáris zeneművelődési előadások, csoportos foglalkozások is megvalósulnak.

Dr. habil. Váradi Natália,

a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány igazgatója