beteg gyerek kislány

Február 11. – a betegek világnapja

II. János Pál pápa 1992-ben elrendelte, hogy február 11-e legyen a betegek világnapja, melynek célja, hogy „Isten egész népe kellő figyelmet szenteljen a betegeknek, és segítse elő a szenvedés megértését.”

A pápa, az ellene elkövetett merénylet után (1981. május 13.) egyre inkább megtapasztalta a betegség súlyát, s különös együttérzéssel fordult a betegekhez.

A jeles nap egyben annak a Mária-jelenésnek az emléknapja, amikor 1858. február 11-én a Lourdes melletti Massabielle-barlangban a tanulatlan, tizennégy éves Bernadette Soubirous-nak megjelent a Szűzanya.

A több mint három évtizede elrendelt jeles napon, a betegek világnapján, az egyház kifejezi háláját mindazok iránt, akik a szenvedőkkel és a betegekkel foglalkoznak, s egyben felhívja a hívők figyelmét, hogy imádkozzanak beteg embertársaikért.

Ez túlmutat az egyházon, hiszen ez a rendelkezés a nem vallásos emberekhez is eljut, ezáltal is növelve a betegségekre fordított figyelmet, hangsúlyozva a megelőzés fontosságát. Egyben felhívja a figyelmet a legszegényebbekre, a betegekre, a szenvedőkre, a kirekesztettekre és a mindenkitől elfeledettek szolgálatára.

Ezen a napon a katolikus templomokban, az intézményekben, a kórházakban, a papok kiszolgáltatják a betegek szentségét mindazoknak, akik kérik. A szertartás célja, hogy a szentségek gyakorlása mellett különleges kegyelmeket hozzon mindazok számára, akik a betegség és az öregség nehézségeit élik meg.

A kenet nem csak a halálveszélyben lévők szentsége.

Ezért fölvételét bárki kérheti, aki egészségügyi gonddal küzd, legyen az testi vagy lelki betegség. A szent kenetben való részvétel megismételhető, ha a beteg állapota súlyosbodik, vagy különleges beavatkozás, műtét előtt áll.

A betegek kenetét a papok szolgáltatják ki liturgikus szertartás keretében. Feladásához a püspök, vagy szükség esetén a pap által megáldott olajat használnak. A szentség kiszolgáltatásának lényeges része a beteg homlokának és kezének (a latin szertartásban) vagy egyéb testrészeinek (a keleti szertartásokban) megkenése, melyet a pap e szentség sajátos kegyelmét kérő, liturgikus imája kísér:

„E szent kenet által és nagy irgalmassága szerint segítsen meg téged az Úr a Szentlélek kegyelmével; szabadítson meg bűneidtől, üdvözítsen téged, és erősítsen meg jóságosan!”

Az emléknap kapcsán papjaink közül sokan vállalják azt a szolgálatot, hogy ellátogatnak a betegekhez, a kórházakba, a szociális otthonokba és kiszolgáltatják a betegek kenetét mindazoknak, akik kérik, és az utolsó kenet szentségét a haldoklóknak.

Berényi Kornélia/Felvidék.ma

Forrás: felvidek.ma