A tékozló fiú vasárnapja

„Egy embernek volt két fia. A fiatalabb azt mondta apjának: »Apám, add ki nekem az örökség rám eső részét!« Erre szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabb fiú összeszedte mindenét, elment egy távoli országba, és ott léha élettel eltékozolta vagyonát. Miután mindent elpazarolt, nagy éhínség támadt azon a vidéken, és nélkülözni kezdett. Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához, aki kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a disznókat. Szeretett volna jóllakni a disznók eledelével, de abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt, és azt mondta: »Apámnak hány bérese bővelkedik kenyérben, én meg itt éhen halok. Fölkelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened! Már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be engem!« Föl is kerekedett, és elment apjához. Apja már messziről meglátta, és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, a nyakába borult és megcsókolta. A fiú így szólt hozzá: »Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened; már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz.«”

Lk. 15, 11–21

Krisztusban kedves Testvérek! A bizánci szertartású egyház liturgikus előírása szerint ezen a vasárnapon a Szent Evangélium példabeszédében szereplő tékozló fiúról emlékezünk meg, akinek emlékét szent atyáink másodikként iktatták be a böjti Triódionba, a keleti egyház nagyböjtre előírt és összegyűjtött énekeibe, imádságaiba. Ez az evangéliumok legpáratlanabb mélységű, legtöbbet idézett példabeszéde. A cím a fiúra utal: elmenetelére, könnyelműségére, elbizakodottságára, lesüllyedésére, bűnbánatára, hazatérésére. Biztos, hogy ez az élettapasztalat is része az evangéliumi példabeszéd üzenetének, az igazi tartalma azonban az Atya egészen szokatlan lelkületének feltárása. Az a szeretet, melyet a kisebbik fiú felelőtlen könnyelműsége, illetve a nagyobbik fukarsága még inkább kiemel. A fiatalabbik fiú a bűnös ember mesteri bemutatása, az ő ábrázolása az evangéliumban. A szabadság és a boldogság délibábját kergetve végzetes lépésre szánja el magát: minden kapcsolatot megszakít a szülői házzal. Az önzés vezeti, melynek következménye a mélyre süllyedés. Amikor nagyon mélyre süllyed, hazagondol. Egyetlen kapaszkodó pontja az otthona. Vannak olyan emberek, akik – fölismerve helytelen cselekvésüket és azt, hogy teljesen kicsapongó módon élnek, idejüket pedig a részegeskedésre és erkölcstelenségre tékozolták, s ezáltal a bűn mélyére süllyedtek – egyszerre teljesen kétségbeesnek, ami aztán a gőgre is vezethet, s erről a holtpontról már semmiképp sem akarnak az erény szorgos gyakorlása felé kimozdulni, hanem bűneik egész sorára hivatkozva mindig ugyanazokba, sőt olykor még egyre nagyobb gonoszságokba is visszaesnek. Jézus Krisztus evangéliumi szavai igyekeznek a kétségbeesés baját gyökerestül kiirtani, és az erény újrakezdését támasztani föl bennünk. Ennek bizonyítása végett a sok bűnbe esett embernek Isten emberszeretetét és végtelen jóságát magának Krisztusnak a példabeszédével igazolhatjuk, hogy az Ő szerető jóindulatánál semmilyen bűn nem bizonyulhat erősebbnek. Felállni és ellenkező irányba elindulni nem könnyű. A nagyképűség után alázatosnak lenni még nehezebb. Az első és az utolsó lépések különösen nehezek.

Kétféle fia van itt az embernek, vagyis az emberré lett isteni igének: az igazak és a bűnösök. Az előző csoportot jelzi az idősebb fivér, aki Isten parancsait megtartva mindig állhatatos maradt az általa kijelölt szép és jó gyakorlásában, és szinte még véletlenül se hanyagolt el abból semmit. Harag és elégedetlenség van benne. A fiát ünneplő apa örömét elrontja az elsőszülött hazaérkezése. Ugyanúgy viselkedik, mint Jézussal a farizeusok és törvénytudók. Ők is megbénítják körülötte a szeretet légkörét. Eddigi élete, apja szolgálata folyamatos volt, de önzésre épült, nem szeretetre. Testvére iránt érzéketlen maradt. Visszatérése inkább felbosszantja – éppúgy, mint a farizeust a bűnös nő, akinek Jézus megbocsát. Vannak olyanok, akik készek a kevésbé tiszta múlttal érkezőket elzavarni, elítélni, megszólni. Tudnunk kell ebből a példabeszédből, hogy nem ez az Atya lelkülete.

Jézus igazi célja az Atya bemutatása, azért jött a világba, hogy kinyilatkoztassa az Atyát, megmutassa Isten igazi arcát. Az Atya rendkívüli egyéniség. Engedi fiát elmenni a maga útján. Magatartása ugyanaz a visszatérő fia felé, mint amilyen volt elmenetelekor. Az Atya ugyanaz tegnap, ma és mindörökké. Megelőzi visszatérő fiát a szeretetével. Eléje megy, felemeli, nem az elvárásait sorolja. Nem elvesz tőle, hanem visszaad. Mindent, ami az élethez szükséges számára. Az apa ugyanúgy reagál a nagyobbik fiú rosszindulatára, mint a kisebbik elmenetelére: szerető jósággal. Próbálja őt meggyőzni, hogy kisebbik testvére visszajövetelével mit sem veszít ő, a nagyobbik. Sőt, nyer: egy jó testvért. A kisebbik semmit sem kap ingyen. Mindenért újra meg kell dolgoznia, hogy öröksége lehessen. Nem kell őt irigyelnie, csak szeretnie.

Kedves Testvérek! A nagyböjt folyamán nekünk is az Atya lelkületét, megbocsátó, nagyvonalú szeretetét kell megtanulnunk és beépítenünk mindennapjainkba, hogy részesei lehessünk a Krisztus megváltásának, vigadozni és örvendezni tudjunk a mennyei Atyával, aki a hozzá visszatérők felé így érez, és fejezi ki örömét: „Meghalt, de új életre támadt, elveszett, de újra megkerült.” Ámen.

Szűcs Ferenc

barkaszói áldozópap

Forrás: karpataljalap.net

Nyitóképen: Rembrant: A tékozló fiú visszatérése