Téli kupa: közel volt a bravúr, de kikapott a Beregvidék SC
A kárpátaljai labdarúgó téli kupa 1. fordulóból elhalasztott mérkőzésének pótlásán a Beregvidék SC az egy osztállyal feljebb játszó Ilosvai Buzsora együttese ellen lépett pályára. A beregszásziak bár kétszer is vezetést szereztek, az ilosvaiak végül fordítani tudtak, és kétgólos győzelmet arattak.
A mérkőzés egyszerre volt érdekes (mindkét csapat nyerni akart), eredményes (sok gól született) és érzelmekkel teli (az első félidő felénél a játékvezető kiállította az ilosvaiak edzőjét). Az elejétől fogva iramos találkozót láthattak a nézők: a beregszásziak már a második percben büntetőrúgáshoz jutottak, és ezt ki is használták, Vaszil Luca talált be. Az ilosvaiak hamar egyenlítettek, a 15. percben Bohdan Kotljar volt eredményes. Az első félidő végén ismét gólváltás történt: a 35. percben Vaszil Zahreba révén másodszor is vezetést szereztek a tavalyi szezonban a megyei másodosztályban szereplő beregszásziak, majd a 40. percben újra jött a megyei elsőosztályúak egyenlítő találata, Bohdan Kotljar duplázott. Az első félidő meglehetősen kiegyenlített játékot és 2:2-es döntetlent hozott.
A szünet után már láthatóvá vált a csapatok közötti osztálykülönbség, és bár Olekszandr Gyakulicsot kiállították a pálya széléről, játékosai két gólt is szereztek, és meglehetősen nehéz meccset tudtak megnyerni. Az 53. percben Petro Kljap, majd hét perccel később Ivan Bandurovics talált be, ezzel beállítva a 4–2-es végeredményt.
A Beregvidék SC elleni meccsen aratott győzelem lehetővé tette a Buzsorának, hogy megszilárdítsa pozícióját a csoport egyik éllovasaként, a beregszásziak számára pedig a Viski FC elleni vasárnapi találkozó lesz létfontosságú. Az ilosvaiak az utolsó fordulóban a Szőlős FC ellen lépnek pályára.
Elhalasztott mérkőzés az 1. fordulóból:
Ilosvai Buzsora – Beregvidék SC (Beregszász) 4–2
A záróforduló programja:
Beregvidék SC – Viski FC
Szőlős FC (Nagyszőlős) – Ilosvai Buzsora
Szőlős FC U18 (Nagyszőlős) – Ilonokújfalui Csillag (Onok)
A csoport állása:
- Szőlős FC (Nagyszőlős) 12 pont (26–7)
- Ilosvai Buzsora 12 pont (12–6)
- Viski FC 6 pont (7–7)
- Szőlős FC U18 (Nagyszőlős) 3 pont (5–9)
- Beregvidék SC 3 pont (7–16)
- Ilonokújfalui Csillag (Onok) 0 pont (7–19)
Nyitókép: zaf.org.ua
Kopasz Gyula
