Angol–spanyol miniháború Gibraltárért

Spanyolország a hét végén elkezdte zaklatni a gibraltáriakat.

Egyelőre csak megszigorították a határellenőrzést, de a spanyol külügyminiszter azt mondja, lezárhatják a légteret is, elkezdhetnek pénzt kérni a határátlépésért, és a spanyol adóhatóság is rájuk száll. Gibraltár egy apró, 6,5 négyzetkilométeres angol terület Spanyol­országban.

Spanyolország és az Egyesült Ki­rályság között egyre feszültebb a viszony, mert a spanyolokat zavarja, hogy Gibraltár brit koronagyarmat. Pontosabban, a hivatalos álláspont szerint csak annyi a probléma, hogy Gibraltár elkezdett építeni egy mesterséges zátonyt a víz alatt.

A BBC azt mondja, a hét végén a spanyolok meg­szigorították az ellenőrzést Gibraltár felé, és emiatt há­rom napig folyamatos volt a sorban állás a határon. Arra hivatkoztak, hogy ez kötelességük, mert őrizniük kell a schengeni határ biztonságát. Gibraltárt egyébként a repülést leszámítva egyedül Afrika felé lehet elhagyni, azt is csak tengeren (ironikus, hogy az egyik hajóvonal ráadá­sul még Afrikában is Spanyol­or­szágba visz, aminek meg Gibraltárral szemben van egy Ceuta nevű autonóm városa).
A spanyolok azt is tervezik, hogy 50 eurós határátlépési díjat vezetnek be Gibraltárral szemben. Azt mondják, erre azért van szükség, mert Gibraltár elkezdett építeni egy mesterséges zátonyt a víz alatt, és ez árt a spanyol halászatnak. A pénzt arra használnák, hogy kompenzálják a halászokat. A gibraltári lakosokat viszont ezzel teljesen elvágnák a környéktől: egy gibraltári nő például szintén a BBC-nek arról panaszkodott, hogy ha bevezetnék a díjat, akkor valahányszor meg szeretné látogatni a barátját Spa­nyol­országban, 100 eurót kellene fizetnie. Persze maradhatna Gibraltáron is, amelynek az összterülete 6,4 négyzetkilométer, és 27 921 lakosa van.

A spanyol külügyminiszter szerint az ország déli részén élő halászokat azzal is védenék a gibraltári zátonyépítés hatásai ellen, hogy nem engednének több cementet és más építőanyagot a gyarmatra. És ha már nekiálltak a nyomásgyakorlásnak, a spanyol légteret lezárnák a Gibraltárra tartó gépek elől, és az adóhatóság rászállna azokra a gibraltáriakra, akiknek Spanyolország­ban ingatlanjuk van.

Gibraltár főminisztere fel van háborodva, és azt mondja, ez a fajta fenyegetőzés nem segít a kapcsolatoknak, és Dél-Spanyolországra egyébként ráfér a gazdasági növekedés, amit Gibraltár hoz. A brit külügyminiszter szerint a problémát diplomáciai úton kell megoldani, nem pedig ilyen aránytalan intézkedésekkel. Spa­nyol­ország azért teheti meg mindezt Gibraltárral, mert Anglia nem tagja a schengeni övezetnek, sőt, Gibral­tár még az EU-s vámuniónak sem.

Gibraltár még a 18. szá­zadban került az angolokhoz, ma brit tengerentúli terület. A 2006-os alkotmány szerint Gibraltár­nak saját kormánya van, de a honvédelemért és a külpolitikáért továbbra is London felel. Madrid szerint Gibraltár léte fenyegeti Spanyolország egységét, és régóta próbálják elérni, hogy a város hozzájuk tartozzon. 1967-ben és 2002-ben is tartottak népszavazást Gibraltáron a spanyol csatlakozásról, mindkétszer úgy döntöttek, hogy maradnak az angolokkal.

Forrás: index.hu/erdely.ma