Ungvár–Ópusztaszer–Lakiteleki Népfőiskola
Augusztus 4–5-én Magyarországra kirándultak, s két, élményekben és ismeretekben gazdag napot töltöttek el Ópusztaszeren és Lakiteleken a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének alapszervezeti elnökei és a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület aktivistái.
A kirándulás első napján a résztvevők a magyarság 12 legfontosabb nemzeti emlékhelyének egyikére, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkba látogattak el. Jelképes helyre, hisz a 2011 óta törvénybeli kategóriaként létező hasonló emlékhelyek a magyarság szempontjából kiemelt fontosságúak. Ópusztaszer például arról is híres, hogy az Anonymus Gesta Hungarorumában olvasható leírás szerint e helyen volt az első magyar országgyűlés, vezéreink a honfoglalást követően itt rendezték az ország szokástörvényeit. A 45 fős kárpátaljai csapat a magyar történelem e fontos helyén tekintette meg annak legszebb, s történelmünk szempontjából fontos nevezetességeit. A Verecke-sétányon áthaladva jutottak el a Nemzeti Összetartozás Emlékművéhez. A faragott mészkőoszlop tetején álló, kitárt szárnyú, 210 centiméter magas bronz turulmadár, mely karmai között kardot tart, Matl Péter munkácsi szobrászművész munkája. Az eredetünkre és az összetartozásra emlékeztető emlékművet tavaly szeptember 29-én Orbán Viktor miniszterelnök avatta fel. A delegáció az emlékparkban töltött délutánon őseink ruházatát, fegyverzetét bemutató lovas bemutatón is részt vett, s a Kun halom, Anonymus szobra és számos egyéb látványosság mellett megtekintette Feszty Árpád honfoglalást megörökítő körpanorámás művét, a Feszty-körképet is.

A KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezete és Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület közös szervezésű kirándulását a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark és a Lakiteleki Népfőiskola támogatta.
