Értékes pontokat veszített hazai pályán a Hoverla

Az ukrán labdarúgó-bajnokság két sztárcsapatától elszenvedett vereség, illetve a Szimferopolban aratott győzelem után augusztus 3-án Ungváron lépett pályára az FC Hoverla.

Megyeszékhelyünk csapatának az eddigi találkozókon mutatott játéka több mint négy és félezer embert győzött meg arról, hogy a nyári forróságban valamelyik strand helyett az Avangard stadion lelátóját válasszák délutáni szórakozásuk helyszínéül. A hazai drukkerek győzelmet vártak Vjacseszláv Groznij tanítványaitól, hiszen a Metalurg Zaporizzsja személyében kétségkívül egy verhető ellenfél látogatott el Kárpátaljára. Az összecsapást ennek megfelelően a Hoverla kezdte aktívabban, mindjárt az ötödik percben Balasov előtt adódott lehetőség a gólszerzésre. Egy jobb oldali beívelésre a vendégek portása rosszul mozdult ki, amelynek következtében a labda Vitalij elé pattant, az ungvári szélső azonban tizenhat méterről nem tudott az üresen maradt kapuba találni. A folytatásban inkább a mezőnyben folyt a játék, de egyik fél sem tudta ráerőltetni az akaratát a másikra. S bár a hazaiak többet birtokolták a labdát, a saját térfelére visszahúzódó és jól tömörülő zaporizzsjai védelemmel nem tudtak mit kezdeni az Ung-partiak. Az első negyedóra végén aztán jött a hidegzuhany, egy gyors kontra során Mátyázs robogott el a balszélen Rnic mellett, majd az alapvonalról az ötös sarkán érkező Sevcsukhoz passzolt. Bár az átadás kissé Andrij háta mögé érkezett, de azért a rutinos támadó megoldotta a helyzetet, sarokkal a hosszú alsóba terelte a labdát. A bekapott gól megfogta a Hoverlát, a hazai játékosok mintha elbizonytalanodtak volna. Talán ennek a számlájára írható az is, hogy a 20. percben Le Tallec ajtó-ablak helyzetből fejelt az ellenfél kapuja fölé. A kimaradt egyenlítési lehetőség után még inkább lezárta a területeket a Metalurg, különösen ügyelve a szélekre, ezzel sikerült kihúzni a házigazdák támadásainak méregfogát. Az első félóra végén Hodin és Trisovic fejelt össze, amelynek következtében előbbinek felrepedt a fejbőre. Az eset után hevesen reklamáló Pucskót a találkozó játékvezetője elzavarta a kispadról. Az félidő utolsó említésre való momentuma Truhin nevéhez fűződik, Dmitro lövését hihetetlen reflexszel hárította Hrdlicka. Így az öltözőbe 1:0-ás vendégvezetéssel vonultak be a felek. A második 45 percet a hazaiak kezdték aktívabban, Liszenkó és Le Tallec is sok mozgással próbálta meg széthúzni az ellenfél védőfalát. Az 55. percben siker koronázta a házigazdák próbálkozásait. A társak egy balszélről érkező beadással keresték Le Tallecet, a francia támadóhoz azonban nem jutott el a játékszer, mivel Neszterov a tizenhatoson belül kézzel elütötte a labdát. A játékvezető észrevette az esetet és rögtön a büntetőpontra mutatott. A tizenegyest Le Tallec magabiztosan értékesítette, egalizálva ezzel az állást. A gól után továbbra is lendületben maradt a Hoverla, az ungvári támadók egyre többször tűntek fel az ellenfél tizenhatosának előterében. A 65. percben tovább nehezedett a Metalurg helyzete, a tizenegyesnél sárgát kapó Neszterov begyűjtötte második figyelmeztetését is, így idő előtt mehetett a zuhanyozni a zaporizzsjaiak középhátvédje. Az emberhátrányba került vendégek teljesen visszahúzódtak saját térfelükre, és minden erejükkel igyekeztek megőrizni az 1:1-et. A házigazdák támadójátéka eközben akadozott, szinte semmilyen veszélyt nem tudott okozni az ellenfél kapuja előtt a kárpátaljai alakulat. Sőt az idő teltével egyre idegesebben és pontatlanabbul játszottak az ungvári labdarúgók, így maradt az 1:1-es döntetlent jelentő végeredmény.
A forduló rangadóját vasárnap játszották, a Donbász Arénában a címvédő örök riválisát, a Dinamót látta vendégül. A mérkőzésen Srna szabadrúgásgóljával a házigazdák szerezték meg a vezetést a második percben, amelyet a vendégek részéről bő öt perc elteltével Belhanda egalizált. A második félidőben azonban Eduardo és Alex Teixeira találataira már nem volt válasza a kék-fehéreknek, így a Sahar magabiztosan 3:1-re megnyerte az ukrán El Clásicot. Az előző fordulóban hazai pályán a Zorjától elszenvedett 3:1-es vereség után a Dnyipró ezúttal nem bízott semmit a véletlenre, Juande Ramos tanítványai Luckban 0:1-ről fordítva győztek 3:1-re. Tovább folytatta remek szereplését a bajnokságban a Zorja, a luhanszki gárda a hétvége legnagyobb meglepetését szolgáltatva odahaza játszott 2:2-es döntetlent az addig hibátlanul teljesítő Metaliszttal. Az EL-csapatok rangadóján a Csornomorec hazai pályán 1:0-ra legyőzte a Metalurgot, míg a krími derbin Szevasztopolban a házigazdák diadalmaskodtak ugyanilyen arányban a Tavrija felett. A hátralévő két mérkőzésen nem bírtak egymással a felek, az Arszenál otthonából a Vorszkla, míg Mariupolból a Kárpáti távozhatott ponttal az 1:1-es döntetlennek köszönhetően.

Kárpátalja.ma