A nap verse: Penckófer János: (Meggyengültem, uram…)

Meggyengültem, Uram; így a Szarvasok
Zsoltáraival nem indulhatok feléd:

a digitállelkészek hálózatfohászai
még most is úgy zsibbasztanak, mint
eredendő bűneim, mintha csak
emberi beszédem nem is áldozata
lett volna azoknak, s mintha szarvasszavaimmal
is úgy kéne megszólalnom,
mint a meghirdetett világüdvük,
mintha sosem lettem volna angyalharcok
hőse, Papó kis vitéze, akit
egyetlen bölcsesség-kérésre kértek,
hogy legyen meg a Te akaratod; a Te
akaratod.
Legalább a szegény jó nyom-követőm,
a szegény jó Apám fegyvert ne fogott
volna, s akkor én sem kőszavakkal
indulok neki, hogy énrám  ő sohase
célozzon, sohase hívjon, mert nekem
az ő hazája többé nem lehet hazám, én
őt a szarvaimra tűzöm, s ízzé-porrá
zúzom; jaj, hogy Édesanyámnak én mit
üzentem, inkább mondtam volna: egyszem
fia fájdalom-fájl, egyszem fiát hős
kibernetikánk janicsárjává tették,
és nem, hogy többé sosem láthatja
már arcomban az arcát; arcomban
az arcát.
Ne igyak Tiszta Forrásból, ne fogadjon
be a Szarvas-Zsoltárok Magukból
Megújuló Kórusa, ha tudtam: ezt
jelenti majd a málépogácsák és
krumpligancák friss melege, Papó
réznyel) bicskáján a szalonnazsír
megcsillanása, hogy mit is ropog a
venyige tüze, a spórban dúló háború,
a Lajos bátya szájából kirajzolódó
csillagos nagyég, Doberdó, és a fél
láb, „azt a kutya szentjit”, hogy milyen
nagyon nagy művészet egy nemzet
alásüllyesztése; ó, egy nemzet alásüllyesztése.
Miféle büszke vad ez, melyik büszke
nép fia ez, kérdeznék – na, szép kis
újhaza-hordozó, mondanák, ha bárki
látná ezt a kisebesedett, kivérzett
térdet, hogyha megmásulás-kereső
programmal, hogyha műangyalideg-
érzékelőn keresztül befoghatnák
ezt a Hozzád-fordulásom, ezt a
Szarvasok Zsoltáraira fölkészítő
mormolást, de úgy se, Uram, úgy se
értenék, miféle Súlyod van Neked, mely
évszázadok óta megújulva szakad a
fejünkre, s mégis fölfelé emel; mégis
fölfelé emel.
Forrás: oszk.hu