Kiesőhelyen a Minaji FC, az Ungvári FC is kikapott

Meglehetősen gyengén szerepeltek, így egy sikertelen hétvégi fordulón vannak túl az ukrán labdarúgó másod- és harmadosztályban szereplő kárpátaljai klubok: két vereség, illetve egy sereghajtó elleni döntetlen a szombati mérlegük.

Pozitívan várhatták az aktuális játéknapot vidékünk profi együttesei. Az ukrán másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Minaji FC négy meccse tartó nyeretlenségi sorozatát szakította meg az előző fordulóban, amikor is az Ung-vidékiek a kiesőhelyen tartózkodó Dinaz Vishorodot győzték le három góllal hazai környezetben. A harmadosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő técsői járási Irhóci FC (Vilhivci) sima győzelmet aratott egy hete, méghozzá az addigi negyedik helyezettnek rámoltak be hármat hazai pályán. Az Ungvári FC pedig egy ponttal tért haza ternopili vendégszerepléséről.

Ennek ellenére egyik kárpátaljai együttes sem tudta átmenteni a szombati játéknapra a múlt heti formáját. A Minaji FC 23 ponttal az alsóház ötödik helyéről várta a fordulót. Azzal a Metalurh Zaporizzsjával csaphattak össze, akiket mindössze egy ponttal előztek meg a tabellán, mivel ők is nyerni tudtak az előző játéknapon, méghozzá idegenben, a Pogyillja Hmelnickij vendégeként. A két csapat első mérkőzésén 1–1-es döntetlen született a Minaj Arénában. A zaporizzsjaiak már a 14. percben megszerezték a vezetést, amit a 37. percben meg is dupláztak. A minajiak számára az 52. percben csillant fel a remény, amikor Anton Demcsenko tudott szépíteni (2–1), de a pontszerzés ennek ellenére sem jött össze. Győzött a Metalurh, ezzel megelőzték a minajiakat, mi több a kárpátaljai gárda így kiesőhelyre került, a tizennegyedik pozíciót foglalják el. A következő fordulóban az utolsó helyezett Kremin ellen növelhetik pontjaik számát a Minaj Arénában, akiktől az első körben nagy meglepetésre vereséget szenvedtek, tehát van miért visszavágniuk az Ung-vidékieknek.

A megyeszékhelyiek azt az FK Kulikivet fogadták az Avangard Stadionban, akik előző héten hármat kaptak Irhócon. Az Ungvári FC győzelme esetén a két együttes helyet cserélt volna a tabellán, de nem így történt: a vendégek egy 45. percben szerzett találattal elvitték a három pontot. Az ungváriak maradtak a hatodik helyen, sőt már biztos, hogy ebben a pozícióban zárják az idei szezont, mivel a másik kárpátaljai csapat, az Irhóci FC (Vilhivci) a 93. percben kapott találattal vesztett két pontot az egyik sereghajtó otthonában. Vidékünk két harmadosztályú együttese az utolsó fordulóban épp egymás ellen lép pályára, de a técsői járásiak egy esetleges hazai győzelem esetén sem tudják már megelőzni riválisukat.

Az Irhóci FC a 35. percben már vezetést szerzett a Revera vendégeként, de a hazaiak a 93. percben egyenlítettek. A máramarosiak 19 pontjukkal maradtak a hetedik helyen, négy pontos hátrányban az Ungvári FC-vel szemben, de mivel a Niva-2 Ternopil csapatát pont ugyanennyivel előzik meg, az ő hetedik helyük is biztossá vált.

Ukrán másodosztályú labdarúgó-bajnokság, osztályozó csoport (alsóház), 7. forduló:

Metalurh Zaporizzsja – Minaji FC 2–1

Ukrán harmadosztályú labdarúgó-bajnokság, A csoport, 17. forduló:

Revera 1908 – Irhóci FC (Vilhivci) 1–1

Ungvári FC – FK Kulikiv 0–1

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma

Nyitókép: zaf.org.ua