XIV. Leó: hitetek és örömötök szolgája akarok lenni
Hitetek és örömötök szolgája akarok lenni – mondta XIV. Leó a péteri szolgálatának kezdetét jelentő szentmisén vasárnap a vatikáni Szent Péter-téren, hangsúlyozva, hogy a péteri szolgálat két dimenziója a „szeretet és az egység”.
Az új egyházfő homíliájában arról beszélt, minden érdem nélkül lett megválasztva.
Úgy fogalmazott:
„félve és remegve jövök hozzátok”, mint egy testvér, aki hitetek és örömötök szolgája akar lenni, „veletek együtt járva Isten szeretetének útján”.
A latinul és görögül felolvasott, János evangéliumából vett szentírási részletet magyarázva kiemelte, Péter apostol csak azért tudja Jézustól kapott küldetését teljesíteni, hogy emberhalász legyen, mert saját életében megtapasztalta Isten végtelen és feltétel nélküli szeretetét, még a kudarc és a tagadás órájában is.
Pétert feladata, hogy „jobban szeressen” és életét adja a nyájért. Szolgálatát éppen ez az áldozatkész szeretet jellemzi, tekintélye nem más, mint Krisztus szeretete. Nem lehengerléssel, vallási propagandával vagy hatalmi eszközökkel kell megragadnia a többieket, hanem mindig és csakis azzal a szeretettel, amelyre Jézus adott példát – jelentette ki.
A homília előtt XIV. Leó három bíborostól megkapta a gyapjúból készült palliumot és a halászgyűrűt. A pápa ezután az evangéliumos könyvvel áldást adott, majd a világegyház képviselői engedelmességet fogadtak neki.
Forrás: MTI
Nyitókép: XIV. Leó pápa. Forrás: picture alliance/Getty Images
