Ismét Karitász-napot szerveztek Beregszászban
A Karitász dolgozóinak időről időre szükségük van arra, hogy találkozzanak egymással, megosszák tapasztalataikat, elmeséljék nehézségeiket, örömeiket, együtt tervezzék a jövőt és együtt mondjanak hálát az elmúlt időszakért.
A találkozó minden alkalommal egy mély feltöltődést jelent, erőt ad nekik, hogy továbbra is szeretetteljesen folytassák a szegények, rászorultak segítését, szolgálatát.
A rendezvénynek a beregszászi Pásztor Ferenc Közösségi és Zarándokház és a római katolikus templom adott otthont május 23-án.
Az eseményre Kárpátalja több pontjáról érkeztek Karitász-munkatársak, mint például Munkácsról, Gyertyánligetről, Beregszász környékéről.
A rendezvény vendégei és előadói pedig a Duna-kanyar vidékéről érkeztek: Balogh László, börzsönyaljai plébános és Kovács Gábor, az Egyházmegyei Karitász vezetője Vácról.
A nap szentmisével kezdődött, melynek szónoka Balogh László atya volt, aki együttérzéssel és biztatóan szólt az egybegyűltekhez.
„Vajon hogyan lehetnénk képesek úgy szeretni másokat, mint Jézus? Nincs olyan hívő, aki nem tette volna fel legalább gondolataiban azt a kérdést, hogy vajon az Isten tud-e fájdalmat okozni az embernek? Sok történet van a Szentírásban is, ahol úgy tűnik, az Isten nem kíméli a benne bízókat, sőt, nagyobb súllyal sújtja őket, mint azokat, akik egyáltalán nem kötődnek hozzá. De közben a Szentírás egy fontos dologra tanít bennünket: Isten osztozik ebben a fájdalomban. És amikor Jézus arra kér bennünket, hogy úgy szeressünk, ahogyan Ő szeret, akkor elsősorban azt kéri, hogy legyünk mi is egymással türelmesek, együttérzők, elfogadók és legfőképpen megbocsátásra hajlandók”,
– mondta.
Felhívta a figyelmet arra, hogy Jézus nagyon jól tudja, milyen ebben a világban elhagyatottnak, elbíráltatnak, magányosnak, kitaszítottnak vagy éppen elárultnak lenni. De nem csak az érzelmi fájdalmakat érti meg, hanem nagyon jól ismeri a fizikai fájdalmat is. Ő együtt érez velünk és azt mondja: ami neked fáj, az nekem is fáj. Majd ezután mindent megtesz azért, hogy ez a fájdalom enyhüljön. Egészen a keresztig, azaz a végsőkig elment a másikért, értünk.
Ezt követően egy kávészünet következett, amit László atya előadása követett.
Az előadó nagyon sok értékes gondolattal érkezett, melyeket érthetően, egyszerűen adott át.
„Egy olyan időszakban élünk, amikor nem lehet tanácsot adni, mert nem tudunk. Nem tudjuk megmondani, hogy mi lesz holnap. Mégis fontos, hogy egy kicsit megálljunk. Mindenki felteheti magának azt a kérdést, hogy mikor foglalkozott tudatosan a saját lelkével? Most arra vagyunk hivatva, hogy egy kicsit önmagunkra figyeljünk és el is csendesedjünk”,
– mondta biztatóan.
Majd folytatta: a mai feladatunk elsősorban, hogy magunkat rakjuk rendbe és ezáltal rakjuk rendbe a világot is, amihez sok türelemre és kreativitásra van szükség. És ha mi meggyógyultunk, akkor képesek leszünk arra, hogy letöröljük mások könnyeit és bekötözzük mások sebeit.
Az előadás után a jelenlévőket kiscsoportokra osztották. A résztvevők egymás között megbeszélhették, hogy milyen gondokkal küzdenek.
Minden kiscsoportban központi témát foglalt el a háború helyzete és annak hatása a Karitász munkatársaira és minden itt élő személyre. A résztvevők kiönthették a lelküket, hiszen olyan közegre találtak, ahol megértő és nyitott szív fogadta őket.
Végül a jóleső beszélgetés után egy összegző zárókörben mindenki elmondhatta, hogy mit visz magával a találkozóról:
- A Jóisten nélkül nem tudjuk megoldani a gondokat, hanem a problémákat rá kell bízni a Jóistenre és a Szűzanyára is. Nekem fiatal korom óta nagyon sokat segített a Szűzanya. Ha valamit nem tudok megoldani, elmegyek Máriapócsra és Ő megmutatta nekem a helyes utat.
- Szeretném megköszönni a Jóistennek, hogy érezzük azt, hogy nem vagyunk egyedül. Számunkra az, hogy ti itt vagytok, hogy szóltok hozzánk, hogy együtt tudunk imádkozni, gondolkodni, ez nagyon jó.
- Mindig tanulhatunk egymástól és rengeteget segíthetünk egymásnak.
A lelki feltöltődés után mindenkit finom ebéddel vártak a szervezők a templomudvarban.
Fehér Rita