Zelenszkij: Oroszország elhúzza ezt a háborút

Az éjjeli, masszív orosz támadás után több mint 30 ukrajnai városban és faluban dolgoznak a mentőegységek – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök május 25-én.

Az elnök közleménye szerint

közel 300 drónt lőttek ki az éjjel Ukrajnára, többségében Sahídokat. Ezen felül közel 70 különböző típusú rakétával támadták az országot, köztük ballisztikus rakétákkal. A célpontok között volt Kijev és térsége, Cserkaszi, Csernyihiv, Dnyipro, Harkiv, Hmelnickij, Mikolajiv, Odessza, Poltava, Ternopil, Szumi és Zsitomir megyék.

Zelenszkij hangsúlyozta, hogy főleg lakóépületeket támadtak, valamint részvétét fejezte ki az elhunytak hozzátartozóinak.

Mint írta, minden ilyen támadás elegendő okot szolgáltat az Oroszország elleni újabb szankciókra.

„Oroszország elhúzza ezt a háborút, és minden nap folytatja a gyilkolást”

– írta Zelenszkij. Szavai szerint meglehet, a világ nyugodtan hétvégézik, de a háború folytatódik. „Ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni. Amerika és a világ többi részének hallgatása csak Putyint bátorítja” – jelentette ki.

Ismételten nyomatékosította, hogy a háborút nem lehet megállítani anélkül, hogy nyomást ne gyakorolnának az orosz vezetőségre.

„A szankciók mindenképpen segítenek”

– írta, hozzátéve: jelenleg az elszántság – főleg az Amerikai Egyesült Államoké és az európai országoké – az, ami számít, és mindazoké, akik békét akarnak.

„A világ ismeri minden gyengeségét az orosz gazdaságnak. A háború megállítható, de szükséges nyomást gyakorolni ehhez Oroszországra. Muszáj Putyint arra kényszeríteni, hogy ne rakéták indításán, hanem a háború befejezésén gondolkodjon”

– zárta bejegyzését Zelenszkij.

Kárpátalja.ma

Nyitókép: Kijev megyei DSZNSZ

Kapcsolódó: