Korlátoznák a TikTok és a Telegram használatát a kiskorúak számára Ukrajnában

Az ukrán parlamentben folyamatban vannak a megbeszélések a TikTok és a Telegram korlátozásának szükségességéről a kiskorúak számára.

Erről Jaroszlav Jurcsisin, az Ukrán Legfelsőbb Tanács Szólásszabadság Bizottságának elnöke számolt be Telegram csatornáján.

Elmondta, hogy véleménye szerint egyes tinédzserek nem képesek megkülönböztetni a kritikát a manipulációtól, a rövid szórakoztató videók befolyásolási eszközzé válhatnak a mai világban, valamint egyesek ideológiákat közvetítenek, és befolyásolják a kiskorúakat ezeken a videókon, platformokon keresztül. Ezért szükség lenne korlátozásra.

A bizottság elnöke hangsúlyozta, hogy számos Európai Uniós országban már életkori korlátozás van érvényben a közösségi média felhasználóira vonatkozóan. Ha a platformok nem kezdik el maguk bevezetni a megfelelő intézkedéseket, akkor komoly bírságokat kellene bevezetni ellenük.

Korábban a parlamentben nyilvántartásba vették a Mikola Kniazsickij képviselő által kezdeményezett 11115. számú törvényjavaslatot, amely lehetővé teszi a Telegram teljes betiltását Ukrajnában. Azonban egyelőre nem döntöttek ez ügyben sem.

Jaroszlav Jurcsisin kiemelte, hogy amennyiben a platformok nem működnek együtt az ukrán állammal, úgy a teljes tiltás lenne a legcélravezetőbb döntés.

Kárpátalja.ma