Az örömöt választom

Ezsdrás az egész nép szeme láttára nyitotta föl a könyvet, mert az egész népnél magasabban volt.

Amikor fölnyitotta, fölállt az egész nép. És amikor Ezsdrás áldotta az URat, a nagy Istent, az egész nép fölemelt kezekkel mondta rá: Ámen! Ámen! Azután meghajoltak, és arccal a földre borultak az ÚR előtt. Jésúa, Báni, Sérébjá, Jámín, Akkúb, Sabbetaj, Hódijjá, Maaszéjá, Kelítá, Azarjá, Józábád, Hánán, Pelájá és a léviták magyarázták a népnek a törvényt, miközben a nép a helyén állt. Szakaszokra osztva olvasták a könyvet, Isten törvényét, és úgy magyarázták, hogy a nép megértette az olvasottakat. Akkor Nehémiás királyi helytartó és az írástudó Ezsdrás pap meg a léviták, akik magyaráztak a népnek, így szóltak az egész néphez: Az ÚRnak, a ti Isteneteknek szent napja ez. Ne gyászoljatok, és ne sírjatok! Ugyanis az egész nép sírt, amikor hallgatta a törvény szavait. Majd ezt mondták nekik: Menjetek, egyetek jó falatokat, igyatok édes italokat, és juttassatok belőle azoknak is, akiknek nincs, mert a mi Urunknak szent napja ez. Ne bánkódjatok, mert az ÚR előtt való öröm erőt ad nektek! A léviták így csitítgatták az egész népet: Csillapodjatok, mert szent ez a nap, és ne bánkódjatok! Ekkor elment az egész nép, hogy egyenek, igyanak és másoknak is juttassanak belőle, és nagy örömünnepet tartsanak, mert megértették mindazt, amire oktatták őket.
Másnap azután összegyűltek az egész nép családfői, a papok és a léviták az írástudó Ezsdrásnál, hogy jól megértsék a törvény szavait. Ekkor megírva találták a törvényben, amelyet az ÚR Mózes által adott, hogy a hetedik hónapban levő ünnepen lombsátrakban kell lakniuk Izráel fiainak. Kihirdették, és közhírré tették minden városban és Jeruzsálemben is: Menjetek ki a hegyekbe, és hozzatok olajfa-, vadolajfa-, mirtusz- és pálmaágakat, meg más sűrű lombú faágakat, és készítsetek lombsátrakat, ahogyan meg van írva. Kiment azért az egész nép, ágakat hoztak és lombsátrakat készítettek maguknak, mindenki a háza tetején vagy az udvarán, és az Isten háza udvarán, a Vízi-kapu terén és az Efraim-kapu terén. Lombsátrakat készített tehát a fogságból hazatért egész gyülekezet, és lombsátrakban lakott. Bizony nem tettek így Izráel fiai Józsuénak, Nún fiának az ideje óta egészen eddig. Igen nagy volt az öröm. Nap-nap után olvasták az Isten törvénykönyvét, az első naptól az utolsó napig. Hét napig ünnepeltek, a nyolcadik napon pedig előírás szerint záróünnep volt.
Neh 8,5-18.
 
Ne bánkódjatok, mert az Úr előtt való öröm erőt ad nektek! (Neh 8,10)
Úgy gondoltam, nélkülözhetetlen vagyok a munkaadóm számára, mindaddig, amíg a cég meg nem szüntette az állásomat. Reggeli séták, biciklizés és a női bibliatanulmányozó csoport kitöltötték a munkanélküliség első hónapjait. Habár sok helyre elküldtem az önéletrajzomat, sehová nem hívtak állásinterjúra. Elgondolkoztam, vajon ki alkalmazna egy 63 éves asszonyt. Lassan az értéktelenség érzése kezdett nyomasztani. Miért nem csinálhatom azt, amit akarok?
Miközben erőért imádkoztam, mintha Isten hangját hallottam volna: Ne bánkódj, mert az Úr előtt való öröm erőt ad neked! (Neh 8,10) Habár Nehémiás jelentős ellenkezéssel nézett szembe Jeruzsálem falának újraépítése során, mégis sokat imádkozott, és bízott Istenben. Példája segített észrevenni, hogy bízhatok Istenben a havi bevétellel és a személyes életemmel kapcsolatban is ebben az új korszakomban.
Az örömöt választani a kétségbeesés helyett azt jelenti, hogy Isten ismeretében találunk megelégedést. Ez a kapcsolat erőt ad, hogy szembenézhessek a jövőmmel. Keserűségem örömre fordult, látva, hogy Isten bőségesen gondoskodik rólam. Olyan bőségesen, hogy amim van, megoszthatom másokkal, akiknek segítségre van szüksége.
Imádság: Munkálkodj bennem és általam Úr Jézus, hogy áldás lehessek valaki számára ezen a mai napon. Ámen.

Megéri az örömöt választani.

Sue Tornai (Kalifornia, USA)
IMÁDKOZZUNK A RÉGÓTA MUNKANÉLKÜLIEKÉRT!

Forrás: csendespercek.hu