határ Ukrajna útlevél

Emelhetik a férfiak külföldre utazásának alsó korhatárát Ukrajnában

Ukrajnában felvetődött annak lehetősége, hogy megemelik a férfiak külföldre utazásának alsó korhatárát – 23 vagy akár 24 évre. Erről Fegyir Veniszlavszkij, a Nép Szolgája párt parlamenti képviselője és a nemzetbiztonsági bizottság tagja számolt be sajtótájékoztatón, az Interfax Ukrajina hírügynökség tudósítása szerint.

A képviselő elmondása alapján jelenleg konzultációk zajlanak a Legfelsőbb Tanács különböző frakciói között, és előzetes politikai egyetértés körvonalazódik a javasolt változtatásokról.

Az intézkedés célja, hogy megőrizzék a kapcsolatot az ukrán fiatalokkal, valamint csökkentsék azon esetek számát, amikor a 18. életévüket betöltött fiatal férfiak külföldre távoznak, és később nem térnek vissza hazájukba.

Egyfajta konszenzus alakult ki arról, hogy nem szabad elveszítenünk a fiatal generációt, amely külföldre távozik, és a hadiállapot miatt nem tud visszatérni. A 18 és 60 év közötti férfiakat ugyanis jelenleg korlátozások illetik – fejtette ki Veniszlavszkij.

A politikus ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a tervezett módosítások nem csupán szigorításokat tartalmaznának. A javaslatok között szerepel például az is, hogy a külföldön tanuló egyetemisták szabadabban látogathassanak haza, ezáltal megőrizve családi és kulturális kötődéseiket.

– Az elképzelés szerint 23-24 éves korig nem korlátoznánk a fiatalok mozgását, hanem épp ellenkezőleg, ösztönöznénk a kapcsolat fenntartását az anyaországgal – tette hozzá.

Veniszlavszkij hangsúlyozta, hogy a kérdés társadalmi érzékenysége miatt a jogalkotási munkának körültekintőnek kell lennie. A parlamentben a közeljövőben konkrét törvényjavaslatok is várhatók a témában.

 Kárpátalja.ma