Portugália a 2025-ös Nemzetek Ligájának győztese

Portugália nyerte a Nemzetek Ligáját

A portugál válogatott 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel legyőzte vasárnap az Európa-bajnok és címvédő spanyol csapatot a Nemzetek Ligája müncheni döntőjében, így elsőként tudott másodjára diadalmaskodni a negyedik alkalommal kiírt sorozatban.

Kezdetben a spanyolok veszélyesebben futballoztak, először az első félidő derekához közeledve szereztek vezetést. A rivális ugyan öt perccel később még egyenlített, de a szünet előtt ismét előnybe került Luis de la Fuente szövetségi kapitány együttese.

A második játékrészre visszavett a tempóból a spanyol csapat, ez pedig megbosszulta magát, mert a szeptembertől a magyarokkal azonos világbajnoki selejtezőcsoportban szereplő portugálok váratlanul egyenlítettek a negyvenéves Cristiano Ronaldo révén, aki 221. válogatott meccsén a 138. találatát szerezte, mindkettő világcsúcsnak számít. A legendás támadó a hosszabbításban már nem segíthetett a csapatának, mert a rendes játékidő vége előtt sérülés miatt lecserélték.

A ráadásban nem született gól, ezért a tizenegyesek döntöttek. Az idegek csatáját pedig Alvaro Morata hibája döntötte el, így Portugália 2019 után másodszor lett a Nemzetek Ligája legjobbja.

Nemzetek Ligája, döntő:

Portugália-Spanyolország 2-2 (1-2, 2-2, 2-2) – 11-esekkel: 5-3

gól: Mendes (26.), Ronaldo (61.), illetve Zubimendi (21.), Oyarzabal (45.)

A labdarúgó Nemzetek Ligája eddigi győztesei:

2019: Portugália
2021: Franciaország
2023: Spanyolország
2025: Portugália

Forrás: MTI
(Nyitókép: SITA/AP/Martin Meissner)