Több mint 8 000 gyermek kap lehetőséget a feltöltődésre Kárpátalján

Ukrajna-szerte több mint 115 ezer gyermek számára szerveznek nyári regenerációs programokat 2025-ben – jelentette be Viktor Mikita, az Elnöki Hivatal helyettes vezetője. A kezdeményezés célja, hogy a háború által érintett kiskorúak számára biztosítsák a testi-lelki felépüléshez szükséges feltételeket.

Mikita tájékoztatása szerint az állami és önkormányzati szinteken összesen 691 programot fogadtak el, amelyek összértéke meghaladja a 700 millió hrivnyát. Az ország különböző megyéiben már előkészítették az ehhez szükséges helyszíneket.

A belföldi lehetőségeken túl nemzetközi együttműködéseknek köszönhetően további 50 ezer gyermek számára nyílik lehetőség arra, hogy a külföldi partnerek finanszírozásával külföldön tölthessék el a nyári pihenésüket.

Kárpátalján is aktívan készülnek az idei nyári táborozási időszakra.

Miroszlav Bileckij, Kárpátalja kormányzója elmondta, hogy a régióban több mint 8 000 gyermek táborozását szervezik meg. A program a különböző szociális csoportokhoz tartozó fiatalokat célozza meg: katonák gyermekeit, eltűnt személyek hozzátartozóit, árvákat, szülői gondoskodástól megfosztott gyerekeket, valamint belső-ukrajnai menekülteket és más kedvezményezetteket.

A megyei költségvetésből közel 25 millió hrivnyát különítettek el erre a célra, a helyi önkormányzatok pedig további 11,6 millió hrivnyával járulnak hozzá a táborozások megszervezéséhez.

A nyári gyermekprogramokat 87 létesítmény fogja lebonyolítani Kárpátalja különböző pontjain. Emellett idén is folytatják a nemzetközi partnerségi együttműködéseket, így számos ukrán gyermek – különösen katonacsaládok gyermekei – Csehországba, Magyarországra, Ausztriába és más országokba utazhat pihenni.

Fotó: carpathia.gov.ua/korábbi felvétel

Kárpátalja.ma