Együtt sportol a család – biciklitúra Beregszászban

A Beregszászi Városi Tanács Család-, Ifjúsági- és Sportosztálya kiemelt figyelmet fordít a családok egészségtudatosságának növelésére, a különböző sportágak népszerűsítésére. Ebből a célból szerveztek kerékpártúrát Beregszászban június 15-én, ahol több mint 150-en ültek biciklire a Barátság Stadionban.

A szervezők elmondták: fontos számukra, hogy a családok közösen sportoljanak, kiránduljanak, kicsik és nagyok együtt mozogjanak, ezzel is erősítve a családi egységet. A program kezdetén Horváth László, Beregszász alpolgármestere köszöntötte a megjelenteket, majd a szervezők ismertették a napi programot. A túra két turnusban valósult meg: az első körben minden bicikliző eltekert a Beregszászi Tarasz Sevcsenko Líceumig, majd a visszatérést követően a 12 évesnél idősebbek ismét útra keltek, és Macsoláig biciklizve 13,5 km-es távot tettek meg.

A biciklitúra után a szervezők hideg hűsítővel, fagylalttal és pizzával várták a gyerekeket. A nap fénypontja a tombola sorsolás volt, melynek nyereménye egy menő bicikli volt. A szerencsés nyertes Dankanics Darina volt, aki nagy örömmel vette át újdonsült kerékpárját.

Horváth Gabriella

Kárpátalja.ma

Fotók: Kárpátalja.ma