Speciális igényű gyermekek és szüleik találkozója

„Ezért tehát, hogy el ne bizakodjam, tövis adatott a testembe… Emiatt háromszor kértem az Urat, hogy távozzék el tőlem. De Ő ezt mondta nekem: Elég neked az én kegyelmem…”

A Kárpátaljai Református Egyházkerület (KRE) szervezésében a balazséri Béthel Konferencia-központban augusztus 21–23. között „Te emelsz fel…” címmel először került megrendezésre egy olyan program, ahol a speciális igényű gyermekek és családtagjaik találkozhattak.

Az első nap Zán Fábián Sándor, a KRE püspöke köszöntötte a három kárpátaljai egyházmegyéből érkezett mintegy 70 vendéget, és tartott áhítatot. Ezután ismerkedésre került sor. A szeminárium kezdete előtt a KRISZ együttes szolgált, majd a résztvevők meghallgathatták Taracköziné Nemes Mónika előadását, és feltehették kérdéseiket a témával kapcsolatban. A közös énektanulás közelebb hozta egymáshoz az addig egymás számára idegen családokat. Este Nick Vujicic-kisfilmeket láthattak a csoport tagjai.

A második napon Nagyné Koncz Mariann vezetésével bemutatkozott a Nábrádi Fogyatékkal Élők Otthona. Míg a szülők az előadásokat hallgatták, a sérült gyermekek egy nekik kialakított játszószobában foglalhatták el magukat. A teraszon két ping-pong asztal is helyet kapott, ahol akár a gondozottak, akár egészséges családtagjaik, testvéreik játszhattak.

Az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetségének (ÉFOÉSZ) munkatársai az elfogadásról, a sérült emberekkel való együttélés problémáiról, lehetőségeiről tartottak előadást. A beszélgetés során a szülők meséltek saját megélt gondjaikról, az elutasításokról, a gyakori kemény kritikákról, amelyeket a külvilágtól kapnak a családok, akár napi szinten. Hamar kiderült, hogy ezen a téren Kárpátalja még igen elmaradott, de ez az alkalom talán az első lépés lehet a nemes cél felé vezető úton. Az ebéd utáni szemináriumon Kovács Lilla Mindennapok a nappali ellátásban című előadását hallhattuk. A közös étkezések egyre nyitottabbá tették a szülőket, kicsit beleláttunk a másik életébe, egyre inkább tudatosult bennünk, hogy nem vagyunk egyedül a gondjainkkal, és nem a mi problémánk az egyetlen és a legnagyobb… Birgányné Szarka Judit ötleteket adott a szülőknek az otthoni mozgásfejlesztésre.

Mivel az előadók csak a helyszínen szembesültek azzal, hogy itt, nálunk eddig nem volt lehetőség az együttgondolkodásra, a csoportos fejlesztésre, mindent az alapoknál kell kezdeniük. Mércséné Fórizs Angéla az otthoni játékkészítésekre adott ötleteket, tanácsokat, és a szülők olyan mondókákat tanulhattak, amelyekkel fejleszthető a gyermekek beszédkészsége. Az előadások sajátos módon zajlottak. Mindig akadt egy gyermek, aki (akár idősebb kora ellenére is) az édesanyját követelte, aki makrancoskodott, aki végigbicegett az előadóterem közepén, vagy akár ordítani kezdett beszélgetés közben. Ám ez itt senkit nem zavart, senki nem nézett furcsán a másikra… A kis csoport a három napra egy nagy, különleges családdá formálódott. A napot Zán Fábián Sándor gondolataival zártuk, és jókedvűen, felszabadultan tértünk nyugovóra.

A harmadik napon a Sajósenyei Fészek Református Otthon vezetője, Kövér Imre, illetve munkatársai mutatkoztak be. Major Adrienn tartott áhítatot, majd a közös imádság után énektanulás következett, miközben a résztvevők egy gyertyát adtak körbe egymásnak. Aki nem tudta megfogni a gyertyát, annak segített valaki. Nem volt teher az a gyermek, aki segítségre szorul, csak a cél volt fontos, hogy a gyertya körbeérjen, hogy mindenki érezze a lángot és adja tovább. Valami varázslatos dolog volt ez, többünk szeméből kicsordult a könny, nem a fájdalomé, hanem talán a háláé.

Kövér Imre elmondta, hogy bár ő egészséges gyermekek édesapja, mégis sorstársunk, hiszen 38 éve foglalkozik fogyatékosokkal. Bemutatta a Fészek otthon életét, beszélt az örömökről és a nehézségekről. Eközben a gyermekek nekik megfelelő játékokkal játszhattak, mindnyájukkal gondoskodó munkatársak foglalkoztak.

A tábor végén már nem csupán közös gondokkal küzdő emberek voltunk, hanem barátok. A gyermekek a szülők közreműködésével Ki mit tud? játékot játszottak. Nem valami különleges dologra kell itt gondolni: volt, aki megmutatta, hogyan jár vagy tapsol, de a mi életünkben ezek óriási dolgok, hiszen volt közöttünk olyan szülő, aki harminc évet várt gyermeke első lépésére. Itt természetesen mindenki győztes volt, mindenki kapott ajándékot, még azok a gyermekek is, akik nem tudtak produkciót bemutatni: helyettük ép társaik szerepeltek… Az utolsó közös ebéd után a részvevők sétáltak, beszélgettek. Sokat nevettünk, de pityeregtünk is. Feszegettük a „miérteket”, amelyekre szinte egyhangú volt a válasz: mert Isten minket választott erre a nemes célra.

Egy ilyen gyermek nem lesz tűzoltó, fizikus vagy mérnök, de amíg él, a családja körében ő lesz a fény. Nem könnyű, de meg lehet látni bennük Isten akaratát, hiszen az Ő kegyelméből lehetünk szülők.

A háromnapos rendezvényen a Hetyeni Fiúotthon munkatársai is részt vettek, akik meséltek munkájukról. Igaz, hogy még kevesen tudnak róluk, de szeretettel várják a sérült gyermekeket. Szó esett a közeljövőben nyíló vári napközi otthonról is, ahol szintén fogyatékkal élő gyermekek gondozásával szeretnék segíteni a rászoruló családokat.

A szülők nem szerették volna, ha itt véget ér a történet, ezért Zán Fábián Sándor segítségét kérték ahhoz, hogy havonta-kéthavonta tartsanak számukra egy, a mostanihoz hasonló istentisztelettel egybekötött alkalmat. A püspök úr támogatásáról biztosított bennünket. Reméljük, hogy idővel ezek az alkalmak Isten áldásával meghozzák gyümölcsüket: a szülők nem félnek majd kimozdulni gyermekeikkel, nem szégyellik azok fogyatékosságát, hanem velük együtt élnek teljes életet.