Kampány határok nélkül

Találós kérdés: ki dörzsöli majd elégedetten a tenyerét, ha Kárpátalján is egymásnak esünk a jövő évi magyarországi parlamenti választások okán?

A hétvégén Kárpátalján járt Szávay István, a Jobbik országgyűlési képviselője. Megjelenése e tájon mára valóságos attrakcióvá nőtte ki magát, amelyre az ukrán újságírók majdhogynem jobban készülnek, mint a magyarok.

A látogatásról két helyi ukrán portál is beszámolt. A mukachevo.net ezeket írta:

„Először is ellátogattak (a portál úgy tudja, hogy Kovács Béla EP képviselő is itt járt – a szerk.) Gecse községbe a lekvárfőző fesztiválra, ahol nyomon követték, hogy megy a politikai irodalom terjesztése és a Nagy-Magyarországot ábrázoló magyar szimbolikájú termékek értékesítése.

A képviselő (vélhetően Szávay István – a szerk.) ugyancsak részt vett a szám szerint tizenharmadik rovástábla avatásán Borzsován, és beszédében vázolta a kárpátaljai magyarok főbb problémáit. Többek között elmondta, hogy hiábavaló határozott cselekvést várni a budapesti kormány részéről, amely nem kívánja megvédeni a magyar emlékműveket és elősegíteni az önálló magyar autonómia létrehozását Kárpátalján. Ezen kívül csodálkozásának adott hangot, hogy a Fidesz helyi pártjának képviselői (értve ezalatt a KMKSZ-t) nem támogatják a rúnás táblák felállítását Kárpátalja magyar falvaiban. Sőt még akadályozzák is az elterjedésüket, ahogyan az Nagydobronyban történt – jelentette az alfahir.hu kiadvány.

Szávay István bírálta az OTP Bank munkáját is Beregszászban: »Megengedhetetlennek tartom, hogy egy magyar bankban csak ukrán nyelvűek legyenek a reklámplakátok«. Véleménye szerint egy magyar bankban csak magyaroknak kell dolgozniuk.”

Az ua-reporter.com portál a beszámolóját Szávaynak a beregszászi OTP-fiókkal kapcsolatos, fentebb már idézett véleményének ismertetésével kezdi. Az országgyűlési képviselő borzsovai beszédét egyetlen mondatban foglalta össze a portál: „Felkeresve a kárpátaljai Borzsova községet a magyar képviselő ezen kívül vázolta a helyi magyarok főbb problémáit, és csalódottságának adott hangot Magyarország kormányának tevékenysége miatt, amely nem törekszik elősegíteni a magyar autonómiát Kárpátalján”.

Látszólag két meglehetősen semmitmondó, de legalábbis igen kevés újdonságot tartalmazó hír ez egy magyarországi politikus nem túl jelentős kárpátaljai közszerepléséről, valójában azonban intő jel, amelyet érdemes lenne komolyan venni. Mindenekelőtt azért, mert a híreket kommentáló ukrán olvasók láthatóan egyre dühödtebbek a hasonló beszámolókat olvasván. Hamarjában nem is tudtam összeszámolni, hogy az egyébként mérsékeltnek tartott mukachevo.net híradásának hozzászólói hány alkalommal és hányféleképpen szidalmazták a magyarokat – s nem csupán a magyarországiakat, hanem a kárpátaljaiakat is. Akár fel is tehetné már végre valaki a kérdést hivatalos helyen, hogy bár az interneten szabad a véleménynyilvánítás, nem kellene-e valamilyen határt szabni a gyűlölködésnek? Része-e például Kárpátalján a szabad véleménynyilvánításnak a magyarok lecigányozása, ami viszonylag új keletű, de egyre jobban elharapózó divatnak tűnik e tájon.

Egy ismerősöm még jó múltkorában azt mondta, ő elrendelné, hogy a politikusok, közéleti szereplők, de még a kommentelők is csak akkor mondhassák el a véleményüket, ha előbb megadták pontos címüket, elérhetőségüket, hogy bárki, aki hallja vagy olvassa őket, tudja, hol érhetők el, „szükség esetén”. A magam részéről nem tudok teljesen azonosulni ezzel a felvetéssel, hiszen sok a megfontolatlan, sőt őrült ember ezen a világon, s egy efféle kezdeményezés sebezhetőbbé tenné azokat, akik felszólalnak a köz érdekében, vagy egyszerűen csak hangot adnak a véleményüknek.

Attól a gondolattól sem tudok azonban szabadulni, hogy ezek a bizonyos közszereplők sem gondolnak mindig a hallgatóságukra. Esetünkben például Szávay úr kárpátaljai látogatását követően hazautazott, mi viszont tovább hallgathatjuk-olvashatjuk ukrán polgártársaink megjegyzéseit, akik közül nem egy szívesen elüldözne bennünket az országból. Természetesen vannak helyzetek, amikor az igazságot ki kell mondani, vállalni kell a következményeket, s ez a nemzet minden tagjára vonatkozik, így a határon túliakra is. A kérdés ezért tulajdonképpen az, hogy jelen esetben Szávay István borzsovai mondandója a magyarság ügyét szolgálta-e vagy sem. Ha az ukrán híradásokat nézzük, azokból az OTP-t ért – egyébként részben jogos – bírálattól eltekintve két alapvető téma szűrhető le: az ellenzéki képviselő bírálta a magyar nemzeti kormányt és áttételesen a helyi magyarság érdekvédelmi szervezetét is.

Utánanéztem, miért hivatkozik a mukachevo.net az alfahir.hu portálra a táblaavatás akadályozásának kérdésében. Mint kiderült, az országgyűlési képviselőnek Szávay István: Mi a baja a KMKSZ-nek a kárpátaljai rovástáblákkal? címmel jelent meg írása a Jobbik szócsövének számító portálon. A képviselő abban egyebek mellett azt írja, hogy Nagydobrony polgármestere eltávolította a „Kovács Béla jobbikos EP képviselő ajándékaként a magyar és ukrán nyelvű helységnévjelző-táblák mellett 2012. augusztus 26-án felállított három, rovásírással készült táblát” a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) helyi alapszervezetének elnöke, Hidi László nyomására, „akinek vélhetően szintén nem önmagától támadt ez az ötlete, hanem gyaníthatóan felsőbb utasításra cselekedett. Legalábbis erről szól a fáma (…) Sajnos … több, hasonló ügyről is tudomást szereztünk az elmúlt hónapok során”. (A cikket itt olvashatják teljes egészében.) Nyilván egyetért az olvasó, hogy békére és együttműködésre törekvő szervezetnél nem írnak le ilyesmit és ilyen hangnemben egy potenciális partnerről, ráadásul anélkül, hogy különösebben sokat bajlódnának a bizonyítással. Nagy valószínűséggel állítható tehát, hogy a Jobbik nem tekinti partnerének a KMKSZ-t.

Nem tudható egészen pontosan, hogy mi állhat ennek a sajtótámadásnak a hátterében, hiszen a felek nem nyilatkoznak, ám valószínű, hogy köze lehet a jövő évi magyarországi parlamenti választásokhoz. Erre utal fentebbi okfejtésünkhöz kapcsolódóan az is, hogy Szávay Borzsován a Fidesz helyi pártjának titulálta a KMKSZ-t, ami tipikus fogás az olyan politikusok részéről, akik igyekeznek választóikba sulykolni, hogy kiket tekintenek ellenfeleiknek és miért.

Az olvasó joga eldönteni, hogy ebben a kibontakozó magyar választási küzdelemben kinek a pártjára áll. Abban azonban bizonyára egyetérthetünk, hogy nem volna szerencsés, ha a választási beszédek egy része Kárpátalján hangzana el, mert az ukrán közvéleménynek a magyarokkal szemben türelmetlen része esetleg az egész kárpátaljai magyar közösséget fogja büntetni ezért, méghozzá pártszimpátiára való tekintet nélkül.