Piscsur

Korábbi munkácsi akadémistát igazolt az ETO FC Győr

A másodosztályból kieső Gyirmót FC Győrtől érkezett az ETO FC Győr legújabb játékosa, Olekszandr Piscsur. A 20 éves, 204 centiméter magas ukrán csatár nagy erősítést jelenthet a zöld-fehérek támadósorában. Piscsur a Munkács Futball Akadémián tanult, és onnan került Magyarországra.

Piscsur, aki mindössze húsz esztendős, már több csapatnál is letette a névjegyét: a Deszna Csernyihivtől került a Munkács Futball Akadémiára és ott pallérozódott, majd 17 évesen Magyarországra igazolt. Előbb Kisvárdán, majd a Puskás Akadémiánál szerepelt, legutóbb pedig a másodosztályú Gyirmót FC Győr játékosa volt. A 2024–2025-ös idényben 29 tétmérkőzésen lépett pályára az NB II-ben és a Magyar Kupában, ezeken 9 gólt szerzett és 4 gólpasszt osztott ki a támadó.

„Nagyon jó érzés volt, amikor hallottam az ETO érdeklődéséről és az átigazolás lehetőségéről. Komoly történelemmel bíró, ambiciózus célokkal és minőséggel rendelkező csapatban folytathatom. Már nagyon várom a közös munkát, minden erőmmel azon leszek, hogy a csapat és a közösség hasznára legyek. Sokat fogok tenni azért, hogy minél több időt tölthessek a pályán, és ezzel együtt a lehető legtöbb gólra törekszem az ETO-ban” – nyilatkozta Piscsur az ETO FC honlapjának.

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma

Nyitókép: kisalfold.hu