Egészségbiztosításra kötelezik Kárpátalja lakosságát

Ukrajnában már régóta foglalkoznak az egészségbiztosítás kérdésével, több vita is volt a témában, megvizsgálták az érveket és ellenérveket. Most pedig már a legfelsőbb szinten is elkezdtek beszélni a folyamat kötelező elindításáról.

– Ukrajnában 2015-ig vezetik be a kötelező egészségbiztosítást. Meghatározzák a pénzügyi mechanizmusát, amely teljesen különbözni fog a jelenlegitől. Különféle kategóriákba sorolják majd, hogy ki kiért fizethet, illetve milyen felelősséget visel az orvos és az állampolgár – jelentette be Rajisza Bohatirjova egészségügyi miniszter.
Elmondása szerint az egészségügyi minisztérium bizonyos megbetegedések esetében újra bevezeti a gyógyszerár-kompenzációt.
„Ezt a kísérleti projektet már tavaly elindítottuk. Idén bővítettük a gyógyszerkészítmények listáját”– tette hozzá a miniszter.
Idővel megtudjuk, hogyan működik, és egyáltalán működik-e majd ez a rendszer.

A transkarpatia.net nyomán.