Klub-vb: elődöntős a Chelsea és a Fluminense

A labdarúgó-klubvilágbajnokság negyeddöntőjében az angol Chelsea 2–1-re legyőzte a brazil Palmeirast. A londoni csapat a legjobb négy között a szaúd-arábiai Al-Hilalt ugyanilyen eredménnyel kiejtő, szintén brazil Fluminense ellen harcolhatja ki a döntőbe jutást.

Cole Palmer már a 16. percben előnyhöz juttatta a Chelseat a Palmeiras ellen, sőt a folytatásban is az angolok játszottak veszélyesebben, de Marc Cucurella, Enzo Fernández, Trevoh Chalobah és Christopher Nkunku helyzetei is kimaradtak. A braziloknak egyetlen helyzetük volt az első félidőben, a szünet előtt Vanderlan pontatlan fejese. A második játékrész elején gyorsan egyenlített a dél-amerikai csapat: Estevao bombázott a rövid felsőbe, aki a klubvilágbajnokság után csatlakozik már a Chelsea játékosa lesz. A londoniak ezután visszavették az irányítást, és végül szerencsével sikerült megszereznui a győzelmet, Weverton öngóljával 2–1-re győzött a Chelsea.

A Fluminense és az Al-Hilal összecsapásán az első félidő kiegyenlített küzdelmet hozott, majd a 40. percben jött a fordulópont, amikor Cancelo hibáját használta ki Martinelli, majd hatalmas gólt akasztott Bono kapujába. Ezután nagy nyomást kezdett el helyezni ellenfelére az Al-Hilal, aminek meg is lett az eredménye: Marcos Leonardo az 51. percben egyenlített. Ezt követően ziccert hibázott a Fluminense, de a 70. percben Hércules találatával újra előnybe kerültek a brazilok. A maradék játékidőben mindent bevetettek a szaúdiak, de hiába próbálkozott, nem tudott egyenlíteni a 2023–2024-es idény szaúdi bajnoka. A Thiago Silva vezette brazil Fluminense bejutott a legjobb négy közé a klubvilágbajnokságon, ahol a Palmeirast kiejtő Chelsea lesz az ellenfelük.

Klub-vb, negyeddöntő:

Palmeiras (brazil)–Chelsea (angol) 1–2

Fluminense (brazil)–Al-Hilal (szaúdi) 2–1

Szombat, 18.00: Paris Saint-Germain (francia)–Bayern München (német)

Szombat, 22.00: Borussia Dortmund (német)–Real Madrid (spanyol)

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma

Nyitókép forrása: espn.com