Magyar katona halála miatt kérették be az ukrán nagykövetet
A közösségi médiában terjedt el a hír, miszerint Sebestyén József 1979-es születésű beregszászi magyar férfi a helyi toborzók túlkapása következtében vesztette életét. Az ügyben Magyarország bekérette az ukrajnai nagykövetet.
A hozzátartozók arról írtak, hogy
a férfit Beregszászban vették őrizetbe, majd Ungvárra vitték, ahonnan súlyos sérülésekkel engedték haza. Sebestyén Józsefet utoljára a Beregszászi Megyei Pszichiátriai Kórházban kezelték. Állapota július 6-án fordult rosszabbra, majd nem sokkal ezután elhunyt. Július 9-én kísérték utolsó útjára szülővárosában.
Sebestyén József 45 éves volt.
Magyar Levente, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának parlamenti államtitkára Facebook-posztjában felháborítónak és elfogadhatatlannak nevezte az esetet, és csütörtökön bekérették Fegyir Sándort, Ukrajna magyarországi nagykövetét. Ezt a nagykövetség is megerősítette.
Az ügyben az Ukrán Fegyveres Erők Szárazföldi Parancsnoksága közleményt adott ki,
amelyben részvétüket nyilvánították ki az elhunyt családtagjainak. A közleményben cáfolták azt a hírt, hogy erőszakosan bántak volna Sebestyén Józseffel, ugyanakkor azt is írták:
nyitottak arra, hogy az ügyben vizsgálat induljon.
A teljes közlemény itt olvasható:
Magyar nyelven Ukrajna Magyarországi Nagykövetsége tette közzé a szöveget:
A Kárpátalja.ma őszinte részvétét fejezi ki a hozzátartozóknak.
Nyitókép: Sebestyén József Facebook-oldala
