Hej Viktor Vasas

Újabb kárpátaljai labdarúgó a Vasasban

A magyar labdarúgó NB II-ben szereplő Vasas FC hivatalos oldalán jelentette be, hogy Hej Viktorral erősítette meg keretét. Az alsókerepeci születésű játékos, aki magyar állampolgársággal is rendelkezik, szabadon igazolható volt, miután az NB I-ben szereplő MTK-nál lejárt a szerződése.

Hej Viktor 2023-ban került a fővárosi kék-fehérekhez (az MTK-hoz), azóta 61 tétmérkőzésen lépett pályára, melyek során hat gólt szerzett és négy gólpasszt osztott ki. A középhátvédként és szélső védőként is bevethető játékos az előző idényben 24-szer lépett pályára az élvonalban. Szerződésének lejártával a kárpátaljai labdarúgó távozott az MTK-tól, de maradt Budapesten, mégpedig az NB I-be való feljutásért küzdő Vasas csapatánál bizonyíthat. A Vasas együttesében még egy kárpátaljai játékos szerepel, a nagydobronyi születésű Hidi M Sándor.

– Nagyon örülök, hogy egy olyan nagy múltú klubhoz csatlakozhatom, mint a Vasas. A céljaim megegyeznek a csapatéval, szeretnék az NB I-ben futballozni, bízom benne, hogy szezon végén közösen elérjük ezt. Néhány edzésen már részt vettem, nagyon jó a hangulat, remek szakmai munka folyik, és nagyszerű játékosok alkotják a keretet, így abszolút bizakodó vagyok. Nagyon várom a bajnoki rajtot, és hogy először pályára lépjek az Illovszky-stadionban 

– nyilatkozta az angyalföldi klub hivatalos honlapjának a Vasas új igazolása.

Hej 2015 és 2016 között az ukrán élvonalbeli Hoverla Ungvár labdarúgója, majd 2016-tól 2023-ig a Kisvárda játékosa volt, 2023-ban igazolt az MTK-hoz. A 2021-2022-es idényben bajnoki ezüstérmes lett a szabolcsiakkal, és a Konferencialigában is pályára lépett.

A Vasas FC története során hat alkalommal nyert magyar bajnoki címet, négy alkalommal pedig kupagyőztes volt. A magyar labdarúgócsapatok élvonalbeli mérkőzései alapján számított eredményességi listán az 5. helyet tudhatja magáénak az angyalföldi gárda. A piros-kékek 2023-ban estek ki az NB I-ből, és a legutóbbi két szezonban egyaránt az NB II harmadik helyén végeztek, tehát épphogy lemaradtak a feljutásról.

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma

Nyitókép: vasasfc.hu