Bajnokok Ligája: a Fradi örmény, a Dinamo máltai ellenfelet kapott
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) már korábban elkészítette a Bajnokok Ligája selejtezője 2. fordulójának párosítását, és az első fordulós párharcok visszavágóját követően kiderült, hogy a magyar bajnok Ferencvárosi TC ellenfele az örmény Noah lesz. Az ukrán bajnok Dinamo Kijev a máltai Hamrun Spartans ellen harcolhatja ki a továbbjutást.
Előzetesen kedvezőnek mondható sorsolást kapott a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében a magyar és az ukrán bajnok is. A Ferencvárosi TC ellenfele a montenegrói Buducsnoszt csapatát búcsúztató örmény Noah lesz. A kaukázusiak a hazai 1–0-s sikerüket követően idegenben 2–2-es döntetlent értek el a Buducsnoszt ellen. A montenegrói találkozó rendkívül paprikás hangulatúnak bizonyult, a hazaiak öt sárga mellett egy piroslapot is begyűjtöttek. A Noah csapatáról érdemes tudni, hogy csupán két örmény játékos volt a kezdőben a visszavágón, emellett négy portugál légiós is pályára lépett, de brazil, francia, horvát és afrikai labdarúgókat is találhatunk az együttes keretében. A Fradi és a Noah párharcának első felvonására jövő kedden Örményországban kerül sor.
A Dinamo Kijev a litván FK Zalgirist kiejtő máltai Hamrun Spartans ellen harcolhatja ki a továbbjutást. A máltaiak a litvániai 2–0-s vereséget követően hazai pályán ugyanilyen eredménnyel nyertek, így jöhetett a hosszabbítás, majd ezt követően a tizenegyesrúgások. Végül a 28. lövés hozta meg a máltaiak továbbjutását. Az első meccsét idegenben játssza a Dinamo is. A selejtező mérkőzéseit július 22-én, illetve 29–30-án játsszák. A kiesők az Európa-liga selejtezőjének harmadik körében folytatják.
BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ:
FC Noah (örmény)–FERENCVÁROSI TC (magyar)
Lech Poznan (lengyel)–Breidablik (izlandi)
FC Köbenhavn (dán)–Drita (koszovói)
NK Rijeka (horvát)–Ludogorec (bolgár)/Dinamo Minszk (fehérorosz)
RFS (lett)–Malmö (svéd)
Hamrun Spartans (máltai)–DINAMO KIJEV (ukrán)
Pafosz (ciprusi)–Maccabi Tel-Aviv (izraeli)
Lincoln Red Imps (gibraltári)–Crvena zvezda (szerb)
Shkëndija (északmacedón)–FCSB (román)
Slovan Bratislava (szlovák)–Zrinjski Mostar (bosznia-hercegovinai)
Shelbourne (ír)/Linfield (északír)–Qarabag (azeri)
KuPS (finn)–Kajrat Almati (kazah)
Brann Bergen (norvég)–Salzburg (osztrák)
Viktoria Plzen (cseh)–Servette (svájci)
Rangers (skót)–Panathinaikosz (görög)
Kopasz Gyula
Nyitókép: fradi.hu
