Magyar Termék Nagydíjat kapott a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány
A Magyar Termék Nagydíj elismeréseket 2013. szeptember 4-én adták át a magyar Parlament Felsőházi Termében, ahol Kövér László házelnök kijelentette: a díjak a találékonyság és szakértelem jelzései.
Továbbá hangsúlyozta, hogy a díj azon szervezetek munkájának az elismerése, akik azért dolgoznak, fejlesztenek, hogy jóból kiválóvá váljanak. Hozzátette: az idei pályázatok sokfélesége, színvonala és nagy száma azt mutatja, hogy egyre erősebb a hitelesség iránti igény és a minőségre törekvő igényesség. A Magyar Termék Nagydíj kitüntető cím és tanúsító védjegy.
Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke, a rendezvény fővédnöke ismertette, hogy a Magyar Termék Nagydíjra az idén a gazdaság legszélesebb palettáját felölelő 24 témakörben lehetett pályázni. A jól ismert pályázati főcsoportok mellett számos új kategóriában indulhattak a jelentkezők. Kiemelte, hogy a Magyarországon odaítélt 78 nagydíj példázza, hogy a magyar gazdaság valóban jobban teljesít.
A Magyar Termék Nagydíj keretén belül új kitüntetés volt 2013-ban a Kárpát-medencei régióban tevékenykedő külhoni szervezetek számára kiírt Régiók Díja, amelyet a beregszászi „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány, a marosvásárhelyi Studium Alapítvány, valamint a székelyudvarhelyi Modern Üzleti Tudományok Főiskolája Oktatási Központ kapott meg.
A Magyar Termék Nagydíj kitüntető címet magyar-angol nyelvű díszoklevél, és a Hollóházi Hungarikum Nonprofit Kft. alkotógárdája által készített egyedi iparművészeti trófea tanúsítja.
Ezzel a kitüntetéssel olyan árukat, szolgáltatásokat és gazdasági szervezeteket díjaznak, amelyek tevékenységük során bizonyítottan elkötelezettek a minőség ügye iránt és kiemelt fontosságot tulajdonítanak a kiváló színvonalú termékek előállításának, illetve szolgáltatások nyújtásának.
Mérce és útmutató a Magyar Termék Nagydíj, hiszen ezek a pályázatok és előállítóik a kiváló minőségen kívül a magyar munkát és alkotó erőt tekintik legfőbb kincsnek és emelik méltó helyre.
Kárpátalja gazdasági kibontakozásának elengedhetetlen feltétele a tudás- és képességtartalomban kiemelkedő teljesítménnyel bíró fiatalok, a tehetségek megtalálása, tehetségük kibontakozásának támogatása, a fiatal kutatók segítése. A kimagasló képességű fiatalok felkutatása, azonosítása és folyamatos fejlesztésük ma már egy adott vidék versenyképességét meghatározó kulcstényezővé lépett elő, mely munkában kiemelkedő szerep jut a különböző oktatási intézményeknek és tehetséggondozó szervezeteknek is. Ebből a megfontolásból hozta létre a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, valamint a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség a „GENIUS” Jótékonysági Alapítványt, amely többek között az esélyegyenlőség jegyében végez széleskörű tehetséggondozást, fejlesztést, valamint tehetségkutatást a Kárpátalja magyar anyanyelvű iskolásai, egyetemi-, főiskolai hallgatói, fiatal kutatói között. Az alapítvány célja többek között a tehetségsegítő programok integrált rendszerének létrehozása, egyenlő hozzáférés biztosítás a tehetségsegítés területén, a rátermett fiatalok társadalmi felelősségének növelése, a tehetségsegítő személyek és szervezetek munkájának megbecsülése, és hogy minél több lehetőséget kínáljunk a kiemelkedő képességű tanulók, hallgatók, kutatók ismereteinek, készségeinek a képzési anyagon túllépő kiszélesítésére. Emellett célkitűzés értelmes fiatalok, a kárpátaljai magyar értelmiségi réteg kinevelése, a tehetséggondozás iránt elkötelezett pedagógusok összefogása, közös gondolkodásra, munkára ösztönzése.
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány vezetősége és munkatársai nevében köszönjük minden kedves kollégának a szakmai sikerhez, elismeréshez való hozzájárulást!
