Robbanások történtek a zaporizzsjai atomerőmű közelében

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) csapata a zaporizzsjai atomerőműben (ZNPP) robbanásokat hallott és füstöt látott egy közeli helyről, ahol az erőmű szerint az egyik kiegészítő létesítményüket támadták meg szombaton – közölte Rafael Mariano Grossi NAÜ-főigazgató.

Minderről a NAÜ honlapján megjelent közleményben számoltak be, amelyben azt írták:

 a ZNPP tájékoztatta őket arról, hogy a kiegészítő létesítményt 9 óra körül tüzérségi lövedékekkel és drónokkal érte támadás.

Ezzel nagyjából egy időben, amikor a NAÜ helyszínen tartózkodó csapata is katonai tevékenység jeleit hallotta. Mint írták, a kiegészítő létesítmény 1200 méterre található a ZNPP területétől, és abban az irányban a délutáni órákban is füstöt láttak.

A NAÜ szerint a mostani csak a legutóbbi volt egy sor olyan incidens közül, amelyek az elmúlt hetekben és hónapokban történtek.

A szervezet hangsúlyozta, hogy az erőműnél zajló katonai konfliktus veszélyezteti a nukleáris biztonságot. „Bármely atomerőmű közelében végrehajtott támadás – függetlenül a célponttól – potenciális kockázatot jelent a nukleáris biztonságra nézve is, ezért el kell kerülni. Ismételten a katonai tevékenységek maximális visszafogására szólítok fel a nukleáris létesítmények közelében, hogy megelőzzük a nukleáris baleset kockázatának továbbra is fennállását” – mondta Grossi főigazgató.

Az oroszok által megszállt erőmű jövője egyelőre kérdésesnek tűnik, és még az sincs kizárva, hogy az amerikaiak közvetlenül az oroszokkal fognak megegyezni a jövőjéről.

Forrás: hirado.hu